Várom a kihívást!

0

Dudás Gergő – Szabó Krisztián
Mitsubishi EVO IX. – Jahalom Kft
52. Aquaprofit Mecsek Rally
2018.10.12-14.

Interjú az 52. Mecsek Rali előtt, az egyedi rajtengedéllyel rajthoz álló ifjú autóversenyzővel, Dudás Gergővel.

A hétvégén, a Mecsek Ralin leszel látható Szabó Krisztiánnal, egy szinte számodra is új autóban.

Mielőtt erről kérdeznélek, mesélnél az eddigi autóversenyzői pályafutásodról? Miként is lettél autóversenyző, milyen autókkal csapattál eddig, milyen bajnokságokban fordultál meg, kik navigáltak neked, és az eredményeidről pár gondolatot légyszíves.
– Igazából, tavaly kezdtünk el ismerkedni az autósporttal.
Volt szerencsém kipróbálni egy versenyautót, és nagyon megtetszett az általa nyújtott érzés.
2017-ben egy tűzpiros BMW gyártmányú autóval vágtunk neki a versenyzésnek, Marcsa Nikoletta navigálásával. Vele próbálgattuk, ismerkedtünk azzal, “ hogy mi is az a rallye”. A Fehérvár Rally-n már egy C2 R2 Citroennel folytattuk az évet. Tavaly sajnos elég keveset tudtunk menni, nem sok versenykilométert gyűjtöttünk. Az idei évet szántuk tanulásnak, tapasztalat szerzésnek, bemutatkozásnak. Időközben navigátorom Molnár Zsolti a szervizfőnökünk lett. Nehéz kezdés után számos fantasztikus eredményt sikerült elérnünk. Igaz, lehetett volna sokkal jobb is, de szerintem teljes mértékben elégedettek lehetünk a bemutatkozó évünkkel. (Kétszer megnyertük a kategóriánkat, kétszer másodikak lettünk, egyszer harmadikak. Két abszolút második helyezést és sok sok élményt szereztünk az eddigi versenyek alatt.)

Térjünk át a hétvégi versenyre. Milyen autóban is lesztek láthatóak, miért váltottál autót?
– A Mecsekben egy Mitsubishi EVO IX-el állunk majd rajthoz, ahol Szabó Krisztián fogja diktálni a tempót. Azon vagyunk, hogy összebarátkozzunk, kicsit jobban megismerjük egymást az autóval. A legfontosabb, hogy minél több tapasztalatot tudjunk gyűjteni, hisz nagyon gyors autóról van szó! Észnél kell lenni, ha igazán jól szeretnénk betörni ezt a vadlovat! Nincs semmi elvárásom, szeretném magam jól érezni. Biztos vagyok benne, nagyon furcsa lesz, hogy nem a Citroen duruzsol alattam. Az első benyomásaim az új autóval kapcsolatban nagyon jók, de rengeteg km-t kell megtennünk még együtt.

176 versenykilométer, és erre jön még majd a prológ vár rátok. Hány pályabejárásra lesz lehetőségetek? Mire lesz az elég?
– Minden pálya új nekem, bár vannak ismerős szakaszok, igaz idén mind új volt. Bízom benne, hogy “hamar” hozzászokunk az új pályák nyújtotta varázshoz. Megpróbálkozunk a három felírással. Reméljük, sikerülni fog. Az a fontos, hogy célba érjünk és mindenki jól érezze magát. Izgatottan várom az első versenyemet a Mitsubishivel.
Minden egyes elrajtolásunk a barátkozásról szól majd. Nem mentem még ilyen hosszú versenyt, biztos vagyok benne, hogy nagyon megterhelő és fárasztó lesz. Várom a kihívást, a többi viszont a jövőn múlik.

Szombaton nyolc, vasárnap négy gyorsot kell teljesítenetek. Mit is vársz magadtól, a navigátorodtól életed első Mitsubishi-s versenyétől?
– Mivel ilyen sokat még nem mentem, valószínűleg a második nap érdekesebb lesz számomra. Kíváncsian várom, hogy milyen hatással lesz rám! Tiánban teljes mértékben megbízom. Fejben ő már rég összerakta ezt a versenyt.

 

Partnereink segítségét köszönjük: CloneGsm, Well Done, Prometric Test Center, Stage light theatre szociális szövetkezet, DepArt Productions Nonprofit Kft., Ticket shop Hungary, Bakerlit Multi Art Center, Üvegkalmár, Dream-Light – Theatre Bt, 383 the kopjary water, Multi Copy.

Köszönjük szurkolóinknak a kitartó bíztatást, támogatást!

Hatalmas köszönet a családomnak, akik mindenben támogatnak!

Fotók forrása: Dudás Gergő

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…