Választás 2018 – MSZP-Párbeszéd: a kormányváltó szándékot jelez a rekordközeli részvétel

0

Az MSZP-Párbeszéd szerint a rekordközeli választási részvétel a kormányváltó szándékot jelzi.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője vasárnap este a fél hetes, 68,13 százalékos részvételi adatok ismeretében az MTI-nek az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményvárójának helyszínén azt mondta, úgy tűnik, kiemelkedően magas, várhatóan rekordközeli lesz a részvétel.
Felhívta a figyelmet arra, Budapesten az országos átlagot meghaladó lehet a részvételi arány.
A szóvivő úgy értékelt: az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani.
„Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó (…) szándékot tükrözi” – fogalmazott.
Szerinte azok mentek el nagyobb arányban, akik eddig soha nem mentek el szavazni, vagy esetleg bizonytalanok voltak.
Budai Bernadett azt mondta, akármi is lesz a végső eredmény, mindenképpen azt mutatja, hogy az országban nem mehetnek úgy a dolgok holnaptól, mint ahogy eddig mentek.
Kérdésre beszámolt arról, hogy az MSZP és a Párbeszéd elnöksége az eredményvárónak helyet adó újbudai MSZP-irodához közeli épületben ülésezik. Hozzátette: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje még nem érkezett meg.
Az XI. kerületi MSZP irodájának lufikkal, zászlókkal és plakátokkal feldíszített kertjében két sátort is felállítottak, mivel sok újságíró akkreditált az eredményváróra és idevárják a párt aktivistáit is. A kertben tartják majd az eredményt értékelő sajtótájékoztatót is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…