Választás 2018 – Az állami földbérletek felülvizsgálatát ígérte Karácsony Gergely

0

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a „spekulációs célból” megvásárolt állami területeket.

A hétfői, budapesti sajtótájékoztató apropóját Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese ismertette. A politikus azt mondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy száz éves tradíciót szakít meg azzal, hogy nem hajlandó bérbe adni gazdáknak olyan, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bököny mellett található földterületeket, amelyeken azok családjai már generációk óta gazdálkodnak. A szocialista képviselő szerint mindezt azért, hogy a fideszes „Tasó László országgyűlési képviselő és baráti köre megfelelő vadászterülethez jusson”.
Karácsony Gergely szavai szerint az eset megmutatja, milyen is az ország. Egyfelől vannak a területet generációk óta használó családok, másfelől pedig van a „fideszes hatalmasságok világa, akik kinézték maguknak ezt a részt, azért, hogy a barátaikkal vadászni tudjanak” – fogalmazott. A Párbeszéd társelnöke hozzátette, amikor arról beszélnek, hogy Magyarországnak nem kormánya van, hanem „uralkodó elitje”, akkor pontosan az ilyen történetekre gondolnak.
A miniszterelnök-jelölt felszólította a honvédelmi minisztert, járjon közbe annak érdekében, hogy a gazdák újra használni tudják a területet.
Lencsésné Gál Mária, az MSZP-Párbeszéd Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón azt mondta, olyan embereknek kell adni a földeket, akik azon valóban dolgoznak és nem csak a támogatási pénzeket akarják megszerezni. Hangsúlyozta, hogy az eset 25 családot érint.
A más témában feltett kérdésekre válaszolva Gőgös Zoltán azt mondta, továbbra is koncepciós eljárásnak tartják a Czeglédy-ügyet. Hozzátette, reméli, hogy Czeglédy Csaba meg tudja és meg is fogja védeni magát.
Az MSZP elnökhelyettese a határzárra vonatkozó kérdésre azt felelte, korábban és most is azt állítja, hogy az európai migrációs problémát nem oldja meg a határkerítés. Kiemelte, hogy a felépült határzárat viszont akkor sem fogják lebontani, ha kormányra kerülnek.
Ugyanerre a kérdésre Karácsony Gergely azt mondta, hogy a határzárat nem kell eltávolítani, a Fidesz pedig hazug kampányt folytat, mert olyan politikusokat ábrázol a plakátjain, akik közül senki nem akarja lebontani a kerítést. A miniszterelnök-jelölt ehhez annyit tett hozzá, hogy a választás után „a kormány megy, a kerítés marad”.
Karácsony Gergelyt megkérdezték Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozatára adott magyar külügyminiszterei válaszról. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: visszautasítja, hogy a kabinet úgy állítja be a kormány bírálóit, mintha azok az országot bírálták volna.

Budapest, 2018. február 20.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje (b) Igazságot a gazdáknak! címmel tartott sajtótájékoztatója a gazdák képviselőivel az Országgyűlés Irodaházában 2018. Február 20-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…