Választás 2018 – A Jobbik rendszerkritikának tartja a részvételi arányokat

0

A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Z. Kárpát Dániel az urnazárást követően történelmi jelentőségűnek nevezte a voksolást és megköszönte szavazóknak, hogy a „fullasztó légkör ellenére” nagy számban kifejezték véleményüket.
Értékelése szerint a magas részvétel azt jelzi, hogy Magyarország nem kér abból a visszataszító hangulatból, ami az elmúlt hónapokban eluralkodott. Megjegyezte: a Jobbik igyekezett programok mentén, építő jellegű kampányt folytatni, s nem felülni a provokációknak.
Az alelnök arról is beszámolt: nemcsak jobbikos, hanem apolitikus és klasszikus baloldali emberekkel is tudtak közös pontokat találni, amelyek mentén kialakítható egy nemzeti minimum. Azt is megfogalmazta: a Jobbik hangulati rendszerváltást szeretne véghez vinni és hozzáértő kormányt alakítani.
Z. Kárpát Dániel kérdésre kitartásra buzdította azokat, akik még nem tudták leadni szavazatukat; ebben, illetve a külképviseleteken kialakult sorokban tudatosságot feltételezett. Hozzátette: pártja éppen ezek elkerülésére javasolja az e-szavazás intézményét.
A visszaéléseket firtató kérdésre azt felelte: minden jogorvoslati lehetőséget ki kívánnak meríteni, s arra számítanak, hogy a következő napokban tucatjával fognak a „csontvázak kiesni a szekrényből”, ezek adott esetben a végeredmény legitimitását megkérdőjelezhetik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…