Tudose-nyilatkozat – RMDSZ elnök: nem maradt következménynek nélkül a kormányfő sértése

0

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nem feltételezi, hogy Mihai Tudose a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos múlt heti botrányos kijelentése miatt mondott le miniszterelnöki mandátumáról, Kelemen Hunor szerint azonban így ez a sértés sem maradt következmények nélkül.

Az RMDSZ elnökét az Agerpres hírügynökség szólaltatta meg kedden, miután előző este Tudose bejelentette lemondását.
Kelemen Hunor nem akarta kommentálni a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntését, a kormányfő lemondását viszont természetesnek tartotta, miután pártja megvonta tőle a politikai támogatást. Kifejtette: a PSD-ben több belső konfliktus is felütötte a fejét, többet veszekedtek, mint amennyit kormányoztak, ezért várható volt egy ilyen végkifejlet.
„Tudose elkövetett néhány alapvető hibát, többek közt azt a bizonyos múlt heti nyilatkozatot. Én nem vagyok annyira naiv, hogy azt képzeljem: sokat nyomtak a latban azok a sértő kijelentések, de végül mégsem maradtak következmények nélkül” – idézte az Agerpres az RMDSZ elnökét.
Azt, hogy az RMDSZ támogatná-e a PSD következő kormányfőjelöltjét, csak annak nevesítése után fogja eldönteni a magyar érdekképviselet.
„A felelősség ebben a pillanatban a többségi koalíciót terheli, amelynek szem előtt kéne tartania, hogy meglehetősen nehéz időszakot élünk gazdasági szempontból, a költségvetést megszavazták, de sok a kérdőjel, jövő évben pedig Románia az EU elnöki tisztségét tölti be, amire teljesen felkészületlen” – vélekedett az RMDSZ elnöke, aki szerint nem valószínű, hogy előrehozott választásokra kerülne sor.
Mihai Tudose a PSD hétfői végrehajtó bizottsági ülése után mondott le. Az ülés előtt – kormányfői tisztségben tett utolsó nyilatkozatában – azt állította: félreértették, akik úgy értelmezték, hogy akasztásról beszélt az erdélyi magyar pártok múlt heti autonómianyilatkozata kapcsán.
Megerősítette: nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról, de ő nem valakinek a felakasztásáról beszélt, hanem arról, hogy azoknak az állami tisztségviselőknek a mandátumai fognak a „zászló mellett lobogni”, akik nem alkalmazzák a törvényt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …