Továbbra is építkezünk

0

A bakonyai Rallye3-as versenyhétvége tapasztalatairól faggattam Gutai Marcellt, aki a Juhász Racing színeiben előfutóként nyomhatta a gázpedált.

Ezen a hétvégén a Tikkurila TPF Rallye a Hídépítő Kupáért versenyen futottatok elő Bakonyán. Hogy tetszett ez a pálya, a helyszín?

– Nagyon vártam már, hogy a déli régió ikonikus pályáin mehessek, hiszen a Mecsek rallye az egyik kedvenc versenyem, szinte minden évben elmegyünk megnézni a rallye1-es mezőnyt. A pálya minden elvárásomat felülmúlta, egyszerűen nem is tudom, hogy hol kezdjem. Megvolt benne minden, a gyors dobálós részektől a technikás kanyarokig, ráadásként pedig, a gyönyörű táj.

Nem az első Rallye3-as verseny volt számodra a bakonyai. Hogyan látod, kezded megszokni a közeget, az autót?

– A második Rallye3-as versenyem sokkal nehezebb volt, mint az első. Szombaton érkeztünk meg Miskolcról és azonnal mentünk pályát járni, talán ez eredményezte, hogy nem lett olyan pontos az itinerünk. Szerencsére az autót nem volt nehéz megszoknom, hiszen hasonló felépítésű, de erősebb autót már vezettem FRT-n, így csak a lendület megtartása okozott feladatot a verseny első felében. Sokkal nagyobb kihívás a közeget, a körülményeket megszokni, a sok állást, a menetlevelet és az alapvetően magyar rallyehoz köthető dolgokat.

A mezőny második fele az utolsó gyorson szakadó esőben ment, nektek szerencsétek volt az időjárással, leszámítva a rettenetes hőséget. Szeretted volna ezt a pályát esőben is megjárni?

– Minket az ötös gyorson szerencsére elkerült az eső, így tudtam egy igazán jót autózni a bakonyai szakaszon. Egy kicsit sajnálom, hogy nem tudtam esőben menni, mert a semislick gumink jól működhetett volna a nedves aszfalton. Az etapon lefelé pár kanyarban rápróbáltunk és meglepődve néztünk egymásra Szántó Szabival, igen jól tapadtak az abroncsok.

Végezetül értékeld kérlek, te hogyan látod a hétvégét!

– A nehezített körülmények ellenére úgy gondolom, hogy jól építettük fel a hétvégét, folyamatosan tudtunk gyorsulni, bátorodni. Tudtam tanulni a hibáimból is, ami legalább annyira fontos, mint az, hogy elfogadható időket tudtunk menni a nap második felében. Úgy gondolom, hogy most már van mire építkezni.

Legközelebb hol, mikor és milyen autóval láthatunk?

– Legközelebb a Bózsva-Telkibánya Rallye3-as versenyen fogunk menni, szintén előfutóként. A J1-ben továbbra is Szántó Szabival és ugyanúgy a Juhász Racing színeiben. Nagyon várom már azt a versenyt, hiszen ez a szakasz része a Nyíregyházán megrendezésre kerülő ERC futamnak.

Köszönöm a Juhász Racingnek és a szponzoroknak a lehetőséget és a családomnak, valamint a barátaimnak azt, hogy támogatnak engem ebben a sportban!

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Phobextools – Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen – kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. – www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS – West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft., www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft.

– Kovács Csilla –

  • Szeretnék egy jót meccselni!

    Gutai Marcell – Skroby – Juhász Média Kft. Honda Civic Type-R Salgó Rally 2020…
  • Sikeres tesztverseny a hondával

    Az FRT.HU Kupán vett részt Gutai Marcell a csapatával a Juhász Racing-gel. Marcit kérdezem…
  • Irány a Mitropa Rally kupa!

    2020-ban is számolni kell a Magyar ralisportban Gutai Marcellal. Hű navigátorával Skrobyva…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…