Törődni és szeretni – Gondolatok az idősek világnapjáról

A bennünket felnevelő generációk tisztelete, megbecsülése manapság minden korábbinál fontosabb. Köszönet mindazoknak, akik hosszú éveken át rakták le azt az „utat”, amelyen ma mindannyian járunk.

A 60-as 70-es évekig sokhelyütt együtt élt a nagycsalád. Ajkán a családi házakban is így volt, néhol kényszerűségből, néhol megszokásból. A mi korosztályunknak a szülők szeretete mellett még a nagyszülők aggódó törődése is biztonságot adott. A nagyszülő ölében, vagy a térdén ülve hallgatott mesék, történetek életre szóló emlékek maradtak. A nagymamák finom ebéddel várták az iskolából hazatérő unokákat, a munkából érkező fiatal családtagokat. Egymás tisztelete, közelsége természetes volt.

Az iparosítás következtében várossá növekedhettek a falvak, gomba módra szaporodtak a panelházak. A közeli, de távolabbi falvakból is fiatalok ezrei költöztek a városokba, ahol biztos volt a megélhetés és önálló lakáshoz is jutottak. Így volt ez Ajkán is. Akik messzebbről költöztek a városba, azok nélkülözték a nagycsalád segítségét és biztonságát. De kitartottak minden nehézség ellenére, s tiszteletben és becsületben nevelték fel gyermekeiket: minket.

Lendületben volt a város, amit elsősorban fiatalságának köszönhetett. Hétvégeken, ünnepnapokon szinte alig lehetett a szórakozóhelyeken helyet találni. Ki gondolt arra, hogy az idő múlandó és a fiatalság sem lehet örök?

Az akkori ifjak mára nyugdíjas korba értek a városban, melynek gyarapodásához munkájukat, fiatalságukat adták.

Az iparvárosokban az élet nem volt könnyű, mert a munka a gyárakban többnyire a fizikai erőre épült, s emiatt sokan egészségüket is kockáztatták a veszélyes munkahelyeken. Mégis helytálltak. Most már ők kísérik unokáikat az óvodába, iskolába. Várják haza finom ebéddel, dolgozó gyerekeiket gyakran akkor is, ha nem egy fedél alatt élnek.

Mesélnek most is a fiataloknak, dédelgetik ők is a felnövekvő nemzedéket. Tudásuk, tapasztalatuk fontos. Szerető gondoskodásuk ma is éppolyan megnyugtató, mint volt mindig is az idők során, hiszen a gyermeknek, bármennyi éves is, a szülője mindig az édesanyja, édesapja marad féltő gondoskodással.

Ne feledjük! Az idősek világnapja nem lehet az idősek egyetlen ünnepnapja. Sokkal inkább figyelmeztető kell hogy legyen mindannyiunk számára, ahogyan a csecsemőt gondozni kell fizikailag, lelkileg-szellemileg, úgy kell ezt megtenni az öreg embertársainkkal, hozzátartozóinkkal is.

Stolár Mihály