Tornacsarnokkal bővült az ajkai Szent István Király Általános Iskola

0

Új tornacsarnokkal bővült az ajkai Szent István Király Általános Iskola épületegyüttese; a több mint 380 millió forintos ráfordítással elkészült létesítményt szerdán a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

Soltész Miklós az avatóünnepségen azt hangsúlyozta: egyáltalán nem magától értetődő, hogy egyházi iskolák szabadon működhetnek Magyarországon, és akár szimbolikusnak is mondható, hogy egy egyházi iskola bővítését, új tornacsarnokának avatását éppen november 7-én ünnepelhetik.
Egy olyan napon, amelyen sokáig a „nagy októberi szocialista forradalmat” ünnepeltették, egy olyan letűnt rendszer jeles napjaként, amelyben a vallást és az egyházakat üldözték és több évtized alatt 100 millió ember esett áldozatául a kommunizmusnak  – mondta.
Hozzátette: a kormányzat továbbra is igyekszik támogatni az egyházakat abban, hogy minél jobb színvonalon fenntarthassák iskoláikat, ezért támogatta pályázati úton az ajkai katolikus iskola tornacsarnokának megépítését is 250 millió forinttal, amit a veszprémi egyházmegye saját forrásaiból 130 millió forinttal egészített ki.
Az államtitkár kijelentette: támogatják, hogy a katolikus egyház is elindítsa óvodaépítési programját, ennek részeként pedig szavai szerint Ajkán is megépülhet majd egy új óvoda a római katolikus általános iskola szomszédságában.
Az ajkai Szent István Király Katolikus Általános Iskola fejlesztése négy évvel ezelőtt az alsó tagozat épületének korszerűsítésével kezdődött, majd két éve felépült az iskola központi épülete, most pedig az új tornacsarnok is. A fejlesztések összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.
Soltész Miklós az avatóünnepség után az MTI-nek elmondta: idén ötmilliárd forintos pályázati keretből kezdődhetnek óvodaépítések, jövőre pedig 12 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…