Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg az Ajkai Látássérültek Klubja a hagyományos Fekete István irodalmi emlékversenyét a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítási termében hét csapat részvételével, amelyen az ajkaiak ötödik győzelmüket aratták. A csapatokat a szervezők nevében Horváth Árpádné, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajkai kistérségi vezetője üdvözölte. Köszönetet mondott a versenyzőknek, hogy vállalták a felkészülést és az emlékversenyen való szereplést. A vetélkedő előtt elhangzott, hogy Fekete István gazdatisztként huszonnyolc évesen került Ajkára. Munkája során hajnalban kilovagolt a gazdaságba, számbavette a teendőket, megfigyelte a természetet, útjain számos növényt, állatot látott, hazatért és lejegyezte a látottakat, az akkor szerzett élményeit örökítette meg írásaiban. Ajka városa őrzi emlékét, a Fekete István Irodalmi Társaság 1987-ben alakult, tárgyi emlékei a Városi Múzeumban láthatók. A versenyzők idén Fekete István 21 nap című kötetéből készültek fel, amely színes elbeszélések fűzére, érzékeny kézzel festett természeti jelenetek és állattörténetek egymásutánja. Az írások prózába foglalt költemények, vallomások a természetről, a természet közeli életformáról, a humánumról és a jellemformálódásról. A vetélkedő résztvevőinek jólesett újra belecsöppenni Fekete István világába, átélhették, hogy mennyire csodálatosan, valóságszerűen tudja bemutatni a történteket. Minden egyes szavával azt érte el, hogy a csapatok tagjai fejben ott álltak a szereplő mellett, láttak mindent, amit ő látott, éreztek mindent, amit ő érzett. Mindenkinek eszébe juttatta a gyermekkorát, a vidéki életet, a nyugalmat és a nyugalomba rejtett pezsgést. Ebből a kötetből Vallerné Horváth Andrea, a művelődési ház igazgató-helyettese öt fordulóból álló feladatsort állított össze. A vetélkedőn a feladatok megoldásához számos helyszínt, cselekedetek közötti kapcsolatot, történést kellett ismerniük a résztvevőknek. Tekintélyes személyekből álló zsűri végezete el a vetélkedő értékelését. Az elnöki feladatokat Horváth Tibor, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke látta el. További tagok: Garamvölgyi Annamária, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fogyatékkal Élők a Médiában Szakosztály elnöke, dr. Stolár Magdolna, nyugalmazott középiskolai tanár, Bábics Valéria, a művelődési központ igazgatója, Csehné Huszics Márta, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke. Csodálatra méltó alapossággal felkészült csapatok vettek részt az emlékversenyen, komoly tudásról tettek tanúbizonyságot. A nagyon jó hangulatú megmérettetés Ajka csapatának ötödik győzelmével végződött. A negyedik győzelmet 2015-ben érték el az ajkai látássérültek, előtte kétszer második és kétszer harmadik helyen végeztek. Tehát nyolc alkalommal szerepeltek dobogós helyen. Tavaly és tavalyelőtt nem sikerült a dobogóra sem kerülniük. Egyik állandó csapattagúk, Vadász Zsuzsa nem tudott részt venni az elmúlt két év rendezvényén, hiányát nagyon megérezték a vendéglátók. Az idei versenyre így állt fel az ajkai csapat: Molnár Csabáné, Kató Lajosné, Laczi Ilona, Vízi István, és a visszatérő Vadász Zsuzsa. Segítségével ismét „ütőképesek” lettek az ajkaiak, és 110 pontot gyűjtve magabiztosan végeztek az első helyen, a 91 ponttal második veszprémiek előtt. A helyezettek tárgyjutalmat és vásárlási ajándékutalványokat vehettek át a szervezőktől. Senki sem távozott ajándék nélkül, hiszen minden csapat emléklapot és különböző értékes ajándékokat vihetett haza. A verseny végén értékelő beszédében Horváth Tibor zsűrielnök kiemelte a versenyzők felkészültségét: – Évről évre olyan magas színvonalon készülnek fel, ismerik az adott művet és érezni lehet, hogy Fekete István minden időben fontos számukra, hiszen az Ajkához ezer szállal kötődő író művei és eszméi időtlenek, a humánum, az ember és a természet szeretete soha el nem múlhat. Rangot ad Ajka városának ez az országos verseny. Hitet, erőt ad mindannyiunknak, hogy itt lehetünk, és egy neves írónak a nevében lehetünk itt. Elmondható, hogy Fekete István a szó legnemesebb értelmében író, olyan ember volt, aki hivatásánál fogva szoros kapcsolatban állt a természettel, és olyan gondolkodó volt, aki mély alázattal és tisztelettel közelítette meg a témát. Büszkék lehetünk arra, hogy egyik ajkai Iskolánk Fekete István nevét viseli, ezenkívül működik a városban a Fekete István Irodalmi Társaság, sőt Fekete István Vadásztársaság is – fogalmazott Horváth Tibor. A közös ebéd után a résztvevők megkoszorúzták Fekete István egykori lakóháza helyén felállított szobrát. A szervezők a következő évi verseny anyagát jövő év elején adják meg. A kiválasztásnál az is szempont, hogy az adott mű hangoskönyv formájában is elérhető legyen. Elismerésre méltó, hogy a versenyzők nemcsak olvassák, értik és ismerik a műveket, hanem tovább gondolják azt. Beillesztik a korábban megismertek világába, vagyis teljes egészében magukévá teszik, népszerűsítik és továbbadják. Tisztelni kell azokat, akik a mai multimédiás világban fontosnak tartják, hogy könyvet fogjanak a kezükbe, olvassanak, elmerüljenek a betűk világában. A Látássérült Klub tizennyolc éves szervező munkájával elismerést érdemel. A Fekete István Emlékverseny jelentősen hozzájárul a látássérültek esélyegyenlőségének megvalósításához, ékes bizonyíték arra, hogy képességükkel a társadalom egyenrangú tagjai, s tudásukkal ugyanolyan teljesítményre képesek, mint látótársaik. Az író emlékét Ajka városával együtt minden versenyző a szívébe zárta! Tollár Sándor