Tizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal február 3-án és 4-én rendezik meg a hatodik Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a rendezvény szervezője elmondta: az ország minden részéből érkező csokoládékészítők a nagy áruházak polcain nem megtalálható termékeket állítanak elő kis manufaktúráikban.
Ismertetése szerint a csokoládé minden témáját felölelő szakmai programokat, különleges gyermekfoglalkozásokat tartanak, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) háromdimenziós munkacsoportja a kiállításon mutatja be a 3D technológia művészeti alkalmazását. Meglepetésként idén Zsolnay-csokoládécsempe festését követhetik figyelemmel a helyszínen a látogatók.
Mosonyi Éva a részletekről közölte: a szakmai programok fő előadója Csiszár Katalin a Rózsavölgyi Csokoládé manufaktúra műhelyéből, aki egy afrikai falu életén keresztül mutatja be a csokoládé készítését. Dietetikus beszél a kakaós édesség egészséges emberi szervezetre gyakorolt hatásáról, továbbá a szerencsi csokoládégyártól frissen nyugdíjba vonult Maszler László az ágazat magyarországi történetét kóstolókkal mutatja majd be – sorolta.
Egyebek mellett bonbonnal is malmozhatnak a gyerekek, akiket édességeket szállító kisvasút is vár majd. Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint a Total Art Egyesület Gombóc Artúr rajzfilmkarakterét életre keltő animációs játszóházzal is készül.
Azt írták: a karnevál házigazdája Lokodi Ákos kreatív séf, aki négy alkalommal készít csokoládés ételeket a látogatók előtt. Nyitrai Miklós, a PTE orvoskarán működő biofizikai intézet igazgatója a többi között arról beszélt, hogy a karneválra egy olyan 3D-nyomtatóval is készülnek, amely magát a csokoládét tudja majd anyagként formázni.
Rózsa Zoltán, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy ezzel a kétnapos nagyszabású beltéri rendezvénnyel kezdődik a pécsi fesztiválszezon.
Mosonyi Éva az MTI érdeklődésére beszámolt arról, hogy a tavalyi karneválon ötezren vettek részt és az idei alkalomra is legalább ennyi látogatót várnak.
A részletekről az esemény Facebook oldalán lehet tájékozódni.

Pécsi Csokoládé Karnevál

Pécsi Csokoládé Karnevál, Pécs. 1,842 likes · 174 talking about this · 319 were here. Kézműves csokoládék vására, előadások, gyerekprogramok

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Programok

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Hegyi Barbara és Seress Zoltán Ajkán töltenek el néhány pásztorórát!

A “Szexpedíció” egy tabutémát feszeget, vígjátéki keretek között: Mi történik, ha eg…