Szydlo: Brüsszelnek foglalkoznia kellene a gyógyíthatatlan brit kisfiú ügyével

0

Beata Szydlo lengyel kormányfőhelyettes csütörtöki nyilatkozata szerint az Európai Bizottságnak foglalkoznia kellene Alfie Evans ügyével, s a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, ezért bírósági döntés nyomán az életben tartó gépekről lekapcsolt brit kisfiú szüleit Andrzej Duda elnök is támogatásáról biztosította.

A liverpooli gyermekkórházban kezelt, 23 hónapos Alfie-t hétfőn este kapcsolták le az életfunkcióit fenntartó gépekről, de azóta is életben van. A kisfiú egy súlyos, eddig nem diagnosztizált idegrendszeri betegségben szenved, amely az őt kezelő orvosok szerint visszafordíthatatlan, a hosszú távú életkilátásokat kizáró változásokat okozott az agyában.
Beata Szydlo társadalompolitikai ügyekért felelős lengyel kormányfőhelyettes, volt miniszterelnök a lengyel közszolgálati televíziónak azt mondta: Alfie-t kezelni kellene.
„Ma olyan pillanatban vagyunk, amikor Európa elhagyja az alapjául szolgáló keresztény értékeket” – jelentette ki, úgy értékelve az esetet, hogy „a halál civilizációja győzelemre áll”.
Egy nappal korábban Andrzej Duda is azt írta Twitter-fiókjában: „Alfie Evanst meg kell menteni!” A lengyel elnök szerint a gépekről való lekapcsolást túlélő kisfiú „apró teste megmutatta, hogy az élet csodája erősebb lehet a halálnál”. Talán csak „a döntéshozók egy kis jóakaratára van szükség” – írta Duda, jelezve, hogy a lengyelek imádkoznak a kisfiúért.
Csütörtök este Marek Kuchcinski lengyel házelnök is Twitter-bejegyzést tett közzé, melyben rámutatott: a brit címerben „Az Isten és a jogom” felirat szerepel. „Éppen erre a jelmondatra van joga Alfie Evansnak, aki nemcsak az Egyesült Királyság polgára, hanem Ember is. Védtelen, kicsi és beteg, de Ember” – fogalmazott a lengyel alsóházi elnök.
Romuald Kaminski varsói érsek Alfie-ért való imára hívta fel szerdán a katolikus egyház híveit.
A kisfiúval és szüleivel több tucat ember fejezte ki szolidaritását szerda este a varsói brit nagykövetség előtt. Bejelentésük szerint péntekig folytatják akciójukat. Mintegy ötezren írtak alá egy petíciót, amelyben azt kérik Andrzej Dudától, hogy adjon lengyel állampolgárságot Alfie Evansnak.
A kisfiú hétfőn már megkapta az olasz állampolgárságot, miután szülei elnyerték Ferenc pápa és az olasz hatóságok támogatását, hogy a vatikáni Bambino Gesu gyermekkórházba szállítsák Alfie-t. A brit fellebbviteli bíróság azonban szerdán megerősítette, hogy a kisfiú szállítását nem engedélyezik, mert „túl veszélyes lenne a fiú egészségi állapotára nézve”.
Alfie-t korábban szülei kérésére megvizsgálta egy lengyel orvosnő, Izabela Palgan, aki szerdán a RadioWnet lengyel internetes rádiónak azt mondta: a mágneses rezonanciával végzett vizsgálat (MRI) eredménye, valamint az, hogy a kisfiú hétfő óta oxigénellátással támogatva, de önállóan lélegzik, arra vall, hogy nincs szó végstádiumról, agyhalálról. Alfie reagál az apja hangjára, néha kinyitja szemét, összeszorítja ajkát, ha cumit adnak neki – részletezte Palgan. Elfogadhatatlannak, az emberi és szülői jogokat sértőnek minősítette, hogy a fiút orvosi utasításra lekapcsolták az életben tartó gépekről, miközben lehetetlenné tették Olaszországba szállítását.
A brit bírósági döntést számos lengyel kommentátor elítélte. Grzegorz Górny, a Sieci konzervatív hetilap munkatársa csütörtökön „halálos ítéletnek” minősítette a döntést. Azt írta: a bíró, Anthony Hayden, az LGBTQ-jogokért küzdő jogászcsoport, a BLAGG (The Bar Lesbian and Gay Group) tagja egyebek között arról ismert, hogy az eutanázia híve. A kommentár szerint az eset a nyugati világ egyik fő problémájára ad példát, mégpedig arra, hogy a bírák nem jogi, hanem világnézeti alapon hoznak – Górny szerint önkényes – döntéseket.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …