Szlovákiai újságíró-gyilkosság – Olasz ügyész: a dél-olaszországi szervezett bűnözés hibát vétett Jan Kuciak meggyilkolásával

0

Nicola Gratteri maffiaellenes olasz államügyész szerint Jan Kuciak szlovák újságíró meggyilkolásával az ezzel gyanúsított ‘ndrangheta dél-olaszországi bűnszervezet hibát követett el, mivel túlságosan felhívta magára a figyelmet.

Nicola Gratteri szerint nem számít meglepetésnek, hogy a ‘ndragheta bűnszervezet klánjai megvetették lábukat Szlovákiában. Az olasz maffiaellenes ügyész a pénteki olasz sajtóban hangsúlyozta, hogy a dél-olaszországi szervezett bűnözés már legalább húsz éve jelen van Európa keleti államaiban, ahol befekteti és tisztára mossa az elsősorban drogkereskedelemből származó bevételeit.
Meglepetésnek az ügyész szerint Jan Kuciak és menyasszonya – Olaszországban is széles visszhangot kiváltó – meggyilkolása számít, mivel ezzel a bűnszervezet túlságosan is felhívta magára a figyelmet. „A ‘ndrangheta Duisburg óta nem hibázott ekkorát” – mondta Nicola Gratteri arra a németországi városra utalva, amelynek egyik olasz pizzériájában 2007-ben dél-olasz klánok tagjai számoltak le egymással hat halottal.
Nicola Gratteri évtizedek óta a ‘ndrangheta területének számító, dél-olaszországi Calabria maffiaellenes ügyészségét vezeti, és ezért védelem alatt is él. Ahogyan Roberto Saviano olasz újságíró-író is, mióta – 2006-ban – megjelent a nápolyi camorra bűnszervezetéről írt, Gomorra című könyve.
Saviano a La Repubblica című napilapban hangsúlyozta, hogy a ‘ndrangheta most először ölt meg újságírót. Saviano is úgy vélte, hogy a szlovákiai gyilkosság nem illik a dél-olaszországi bűnszervezet „hagyományos” megfélemlítési módszereihez, ezért az olasz újságíró nem zárta ki, hogy az olasz klánok csak megrendelték Jan Kuciak elhallgattatását, de a gyilkosságot kelet-európai bérgyilkosok hajtották végre.
A’ndrangheta Olaszország és a világ egyik legerősebb maffiaszervezetének számít, a kilencvenes évektől maga mögé szorította a szicíliai Cosa Nostrát is. A családi klánokból felépülő ‘ndrangheta a latin-amerikai és afrikai kábítószer első számú európai „forgalmazója”, érdekelt a fegyverkereskedelemben és az embercsempészetben is. Éves üzleti bevételét több mint 4 milliárd euróra teszik. A pénzt az építőipartól kezdve a vendéglátásig mindenhova befekteti, még közbeszerzési pályázatokon való fiktív részvétellel is.
Olaszországban a második világháború óta 28 újságírót öltek meg bűnszervezetek, a legtöbbet a szicíliai maffia. Jelenleg 15 olasz újságíró él védelem alatt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …