Szívrohamot kapott Kevin Smith, a Stop-Shop rendezője

0

Szívrohamot kapott Kevin Smith, a Stop-Shop és a Képtelen képregény rendezője. A filmes erről Twitter-üzenetben, egy szelfit is mellékelve tájékoztatta rajongóit hétfőn.

Smith a kórházból küldte az üzenetet. Mint írta, elég súlyos volt a helyzet, az életmentő beavatkozás során egyik teljesen elzáródott artériáját kellett felszabadítani.
A deadline.com értesülése szerint a színész-rendező-komikus éppen egy új stand-up kiadás felvételén dolgozott vasárnap Glendale-ben, két fellépése közül azonban az este kilencre meghirdetett előadást már nem tudta megtartani.
A Twitter-képen kórházi ingben és csövekkel körülvéve fekszik, de azzal fejezte be üzenetét, hogy nem sok híja volt ugyan, ám még mindig él.
Smith jelenleg az AMC-nél készülő Comic Book Man című hétévados realitysorozaton dolgozik producerként, és szerepel is a szériában, amelyben barátaival beszélget képregényekről. Tavaly James Franco The Disaster Artist című filmjében is megjelent önmagát alakítva.
A 47 éves Smith legutóbbi bejegyzésében már hosszabban foglalkozik halandóságával. „A végtelenbe révedtem, és rájöttem, hogy viszonylag elégedett vagyok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy igazából nem keseredett el, és kibékülne vele, ha így kellene elmennie.
Számos sztár sietett válaszolni kórházi posztjára, mások mellett Chris Pratt (Jurassic World) azt írta, hogy a Stop-Shop óta nagyon kedveli, és imádkozik érte. Barátja, Tom Arnold, A Yoga Hosers című filmjében szereplő Lily-Rose Depp, valamint Jack Osbourne is jókívánságait küldte Smithnek.

KevinSmith on Twitter

After the first show this evening, I had a massive heart attack. The Doctor who saved my life told me I had 100% blockage of my LAD artery (aka „the Widow-Maker”). If I hadn’t canceled show 2 to go to the hospital, I would’ve died tonight. But for now, I’m still above ground!

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…