Rövidre sikerült verseny

0

Interjú Juhász Csaba raliversenyzővel az olaszországi verseny után.

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. – Juhász Média Kft.
54º RALLY DEL FRIULI VENEZIA GIULIA
2018.08.08-31.09-01.

31-én egy „Purzus” nevű 15 kilométeres szakasz, és egy bő 1 kilométeres városi gyors várt rátok. Miként sikerült teljesítenetek Zsoltival? Hogy feküdt a városi gyors nektek?
– Az első szakasz megtréfált minket. Közepes keménységű gumikon mentünk ki, és persze elkapott minket az eső. Amikor a rajthoz gurultunk be, akkor kezdett el esni. Nem sikerült elég gyorsan átmenni ezen a szakaszon, nem éreztem a tempót, túlságosan is óvatos voltam. A második szakasz már jobb volt, elkezdett felszáradni az aszfalt. Gyorsabban tudtunk menni. Igaz, hogy nem spóroltunk a kézifékkel, de így sem volt rossz az időnk.

A két versenynap alatt 118 versenykilométer várt rátok, amit sajnos technikai gond miatt nem tudtak teljesíteni. Mi is történt?
– A hatodik szakaszon nem sokkal a rajt után tönkre ment a hajtás. Nem tudom pontosan, hogy mi okozta a problémát, de csúnya hangok jöttek az autóból és minden rezonált. Nem nagyobb kárt okozni az autóban, ezért oldalra gurultunk. Sajnos fel kellett adnunk a versenyt.

Amíg mentetek, hogy éreztétek magatokat és helyezés tekintetében hova voltatok sorolva?
– Szombaton  esett az eső, de most már vizes gumikkal mentünk. Folyamatosan gyorsultunk, egyre előrébb voltunk a mezőnyben. Az ötödik szakaszon már abszolút 17. időt mentünk, egy erős mezőnyben, ahol még WRC-k is mennek. Jól éreztük magunkat, szeretek csúszós körülmények között menni. Nagyon élveztem, nagyon sajnálom, hogy fel kellett adnunk a versenyt.

Legközelebb hol is találkozhatunk veletek?
– Októberben a Kosice Rally-n zárjuk a CEZ Bajnokságot. Az lesz a következő versenyünk. Reméljük, ott szerencsésebbek leszünk.

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszaújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, TT Sped, Mahiti Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., West Parcel, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V,  Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv),  Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Strong Bau Inveszt Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft., 4K SHOP., Total Wagon Managment Kft., Delta Hungária Kft., Delta Magyaroszág Kft., Altis Építő Kft., Endriago Kft., Kiss Zsolt E.V., Salépker, Fire-Crew Kft., Liza Kft., Nomido Madera, Civic Partner, Hajnal és Kriszt, Web Factory, Székhelyi Kamion, Inker Bt., Pedro 2006 Bt., Simon Zoltán E.V., AG-ING Kft., Ali-Transport, Decran Kft., Rodex Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, Dr. Sóczó Réka egyéni ügyvéd, Private Reprezent Kft, LEL Kft., Volvid Zrt., Ferencz Racing Technology, Monett 2008 kft., HLS Ventil Kft. 

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…