Románia kilenc élelmiszer minőségében talált eltérést

0

Románia laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc élelmiszer esetében talált eltérést a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében – jelentették be szerdán a román hatóságok.

A bukaresti mezőgazdasági minisztérium vezetősége szerdán tartott sajtótájékoztatót, amelyen ismertette a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos élelmiszerek összevetésének eredményeit. Közölték, 29 megvizsgált élelmiszer közül kilenc esetében találtak eltéréseket az összetételt illetően.
A termékek kalória és protein tartalma vagy nem egyezett meg a címkén feltüntetett értékkel, vagy a nyugat-európai terméken feltüntetett érték eltért a Romániában forgalmazottétól.
A román hatóságok egyebek mellett tej- és hústermékeket, konzerveket, és csokoládét vizsgáltak be. A szükséges nyugat-európai mintákat Hollandiából, Belgiumból és Németországból gyűjtötték be.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter elmondta, a kormány kérni fogja az Európai Bizottságot, mielőbb alakítson ki átlátható, egységes szabályozást az Európai Unióban, amely lehetővé teszi a hasonló ellenőrzéseket egységes eljárás alapján. Hangsúlyozta, jelenleg ez nincs szabályozva, márpedig a tárcavezető szerint ilyen ellenőrzéseket az EU bármely országában, folyamatosan kellene végezni a „kettős mérce” alkalmazásának felderítése érdekében.
Daea április elején jelentette be, öt nyugat-európai országtól (az említett háromtól, valamint Franciaországtól és Olaszországtól) kért engedélyt, hogy mintát vegyen az ottani élelmiszerekből. A román tárcavezető a három kollégájától június elején kapott kedvező választ.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …