Ritka, 102 karátos fehér gyémántot árvereztek el 4,8 milliárd forintos áron

0

Ritka, 102 karátos, tökéletesen tiszta fehér gyémántot árvereztek el 121 millió hongkongi dollárért (4,8 milliárd forint) egy online aukción.

A drágakövet egy neve elhallgatását kérő licitáló vette meg, az árverést a Sotheby’s a világjárvány miatt tartotta az interneten.
A gyémántot egy 271 karátos kőből vágták ki, melyet 2018-ban fedeztek fel Kanadában – számolt be róla a BBC hírportálja.
Eddig mindössze hét olyan gyémántot árvereztek el, amely hasonló minőségű volt és meghaladta a 100 karátot. Ezen kívül először adtak el gyémántot online aukción.
A japán gyűjtő, aki megnyerte a licitharcot, kisebbik lánya után Maiko Starnak nevezte el a drágakövet – írta közleményében a Sotheby’s kedden.
A név háterében családi hagyomány áll: tavaly ugyanez a japán gyűjtő egy másik Sotheby’s-árverésen vásárolt értékes gyémántját nagyobbik lányáról Manami Starnak nevezte el.
Az eladó nem határozta meg a minimális árat, amennyiért már eladná a drágakövet.
A Sotheby’s leírása szerint „semmi sem túlzás, ami a gyémánt tisztaságát és szépségét írja le”.
Tobias Kormind online ékszerkereskedő szerint „alkalmi vétel” volt, az eladó „bátor döntése”, hogy nem szab meg minimális árat, „végül visszaütött rá”.
2017-ben egy 163 karátos gyémánttal díszített nyaklánc 33,7 millió dollárért kelt el a Christie’s genfi aukcióján. Ugyanebben az évben egy alig 19 karátos, ritka rózsaszín gyémánt 50,3 millió svájci frankért (16,8 milliárd forint) talált vevőre, ez a karátonkénti legmagasabb árverési ár a világon.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…