Remélem, nagyon jó csaták lesznek!

0

Túl van Nedecki Lackó 2020 első rallycross versenyén.
A Kakucs Ringen megrendezett Országos Bajnokság első fordulója nem mindennapi fináléval ért véget Ifj. Nedecki László számára. Kis Vadkutyát kérdezem Kakucs Ring után, Rabócsi Ring előtt.

A pénteki adminisztratív és gépátvétel után szombaton már a rajtrácson láthattunk a Suzuki Swift 1.3 Junior kategóriás versenyautóddal. Miként is telt a szombatod?
– Már a pénteki nap nagyon jól indult, minden rendben volt. Nagyon hiányzott a verseny, a küzdelem, a rallycross varázsa. A karantén alatt rengeteget készültem, edzettem, hogy a versenyidőszakra fizikálisan és mentálisan megfelelő állapotban legyek. Az első kvalin a negyedik voltam, majd a másodikon sikerült jobbat autóznom. Nagyon jó helyről vártuk a másnapot.

Vasárnap a Warm Up után következett a harmadik kvalifikációs futam. Miként sikerült számodra?

– A Warm Up-on sikerült a legjobb időt autóznom. A harmadik kvalifikációs futamban nagyon jó csata után ötödik helyet autóztam, így összetettben negyedik helyen álltam.
Az elődöntőben is az első sorból indulhattam ahol egy biztos második helyet tudtam megszerezni.

A kvali után következett a döntő futam ahol már hatan álltatok a rajtrácson. Itt miként muzsikált alattad a Swift?
– A döntő nagyon izgalmas csatákat hozott. Számomra és a kocsinak is nagy kihívás volt. Nagyon jól muzsikált a Suzuki.
Mennyire lepődtél meg vagy ijedtél meg, amikor a kisodródó sporttársad neked csapódott a versenyautójával?
– Láttam, de már nem tudtam mit csinálni, vártam a csattanást. Az ütközés után jött a csata a pálya és köztem. Az ütközés az egy versenybaleset volt. A balesetben defektet kaptam, négy kört felnin teljesítettem, kész csoda, hogy a negyedik helyre sikerült behoznom az autót.

Ezen a hétvégén már a Rabócsi Ringen szállsz harcba. Kellett-e javítani valamit a Swiften?
– Az autó jobb oldalán a srácok túlóráztak, de már a teszten sikerült rajthoz állnom.

Ha már hétvégén újra rallycross most épp a Rabócsi Ringen, miként sikerült a teszt napod?
– A teszt nagyszerűen sikerült. Pár kisebb hiba felszínre került, amit a hátralévő napokban tudunk orvosolni. Természetesen átvizsgáljuk az autót az utolsó csavarig, kitűnő állapotba kerül a versenyre.

A Kakucs Ringen egy defekt szólt közbe a jó eredmény elérésért folytatott küzdelemben. Máriapócsra mi jót kívánsz magadnak?
– Ahogy hallottam nagyon jó időt mondanak, és hála istennek én nagyon jól bírom a meleget, ez előnyt jelenthet számomra. Remélem, nagyon jó csaták lesznek, melyeket rengeteg néző kísér figyelemmel a helyszínen.

Szeretném megköszönni szervizcsapatunknak a precíz munkát, szponzorainknak és a szurkolóinknak a támogatást: Vadkutya család, Vadkutya Team, MNASZ Tehetség Gondozó Program, Gyöngyösi Gumiszerviz, Suzuki Kaiser, LONAX, KÉK-Kereszt Kisállatklinika, Szaniszló Gumiszerviz, Fram-Corr Kft., Incorr Metal Kft., Lemicro, Matricakell.hu, AlZink Kft., Egri Dobó István Gimnázium, MyDrink, Hajóka SportFotó, HBRK ASE Ózd, Lukács Kornél “Csucsu”.

Fotó: Csikó Milán – Bitto Zsolt – Hajóka
– Hajósi Miklós –

  • Bronzos siker Greinbachban

    Interjú Ifj. Nedecki Lászlóval az ausztriai Euroaszfalt Rallycross Bajnoki futam után, aho…
  • Történelmi győzelem a Kakucs Ringen

    Interjú Ifj. Nedecki László autóversenyzővel az Euroaszfalt Rallycross OB után, ahol kateg…
  • Locsolkodás helyett verseny

    Április 21-én veszi kezdetét Máriapócson a Húsvéti Nemzetközi Rallcross Parádé. A verseny …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Ezt már olvasta?

Vértes-rali – A teljes magyar élmezőny indulása várható

A teljes magyar élmezőny indulása várható az október 10-11-én sorra kerülő Vértes-ralin, a…