Polgármesteri áldás nélkül a Mikulás se jöhet Ajkára?

0

Advent idején egymást érik a különféle jótékonysági rendezvények, egy újság nyolc oldala nyilván nem elég arra, hogy mindegyikről beszámoljon. Azért mégsem csak a helyhiány lehetett az oka annak, hogy az ajkai kórház gyermekosztályán ajándékokat osztó mikulás nem került be a városi sajtó híreibe.

A nagyszakállú ugyanis Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke kérésére látogatott a beteg gyerekekhez, majd kereste fel a kórház más osztályait is a Retro nyugdíjasklub tagjai által készített adventi koszorúkkal. Ráadásul elkísérte őket két önkormányzati képviselő, Fülöp Zoltán és Ravasz Tibor is, akiknek a nevét se szabad kimondani Schwartz Béla polgármester hatósugarában.

Ennek ismeretében nem meglepő a tudósítás elmaradása. A szervezők elmondták, még „örülnek” is, hogy legalább lebaltázást nem kaptak, mint augusztusban. Akkor ugyanis kenyérszentelést tartottak a kórházban Fenyvesi Zoltán és fideszes képviselők részvételével, amit a polgármester szócsöve nemes egyszerűséggel „magánszentelésnek” titulált, melynek célja Ajkán „kettős politikai hatalom látszatát kelteni”.

Rossz hírünk van Schwartz Béla polgármester számára: Ajkán nemcsak látszata van a kettős hatalomnak, hanem valóságos megjelenése is. Mert amíg ő fenntartja magának a jogot, hogy kénye-kedve szerint hívjon meg vagy tartson távol ajkai képviselőket városi rendezvényekre (akár a saját választókerületükben történő avatásokra), addig nagy csodálkozni valója nincs azon, hogy ők pedig nem szívesen mutogatják magukat a társaságában. Ennek következtében vannak aztán „fideszes” és „svarcbélás” rendezvények Ajkán. Utóbbival kapcsolatban pedig van még egy rossz hírünk béláimnak: se egy kenyérszentelés, se egy mikulásjárás nem lesz illegitim attól, hogy nem hívnak rá polgármestert. Csak a hangulatuk lesz kellemesebb…

Láng György Géza

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…