Phil Collins kórházba került egy kisebb baleset miatt csütörtökre virradó éjszaka, de már jól van, a csütörtök és péntek estére tervezett londoni koncertjeit azonban elhalasztotta és előreláthatólag novemberben pótolja őket.

A 66 éves zenész hivatalos Facebook-oldalára felkerült bejegyzés szerint az előadó megcsúszott a szállodai szobájában az éjszaka közepén, amikor ki akart menni a mosdóba, és esés közben beütötte a fejét egy székbe.
Collinst kórházba szállították, ahol összevarrták a szeme közelében keletkezett súlyos sebet. Az előadó már jól van, de 24 órán keresztül még megfigyelés alatt tartják.
A rövid közlemény szerint a zenész elnézést kér rajongóitól, köszöni nekik az elmúlt hetet és alig várja, hogy visszatérjen a színpadra. A hétszeres Grammy-díjas zenész, énekes és dalszerző a múlt hét végén kezdte meg Londont, Párizst és Kölnt érintő visszatérő turnéját.
Csütörtökön és pénteken a londoni Royal Albert Hallban lépett volna fel. Ezeket a koncerteket november 26-án és 27-én fogja pótolni.
A Not Dead Yet Live elnevezésű turné a tervek szerint vasárnaptól folytatódik Kölnben, majd Párizsban. A zenész június 30-án visszatér a brit fővárosba, hogy színpadra lépjen a Hyde Park-i British Summer Time zenei fesztiválon.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…