Pártok – reakciók a miniszterelnök évértékelőjére

0

Együtt: a magyar válság elhúzódott
Az Együtt szerint a magyar válság elhúzódott, a szociális szolgáltatásokat leépítették, az oktatás, az egészségügy szétesett, és ma azt kell megélni, hogy Románia, Szlovákia és Csehország gazdaságilag lehagyja Magyarországot.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap a kormányfő évértékelő beszéde előtt, annak helyszíne, a Várkert Bazár közelében tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az elmúlt nyolc év elszalasztott nyolc év volt, felélték a nyugdíj-megtakarításokat, nőtt az államadósság, és nem erősödött meg a középosztály sem. „Nincs magyar gazdasági csoda, akár mit is fog mondani Orbán Viktor” – hangoztatta a politikus.
Az Együtt szerint kulcskérdés, hogy Kelet helyett Nyugatra kell figyelni, le kell állítani a paksi bővítést, fel kell számolni „a magyarországi orosz titkosszolgálati szerveket”, és az oktatási, valamint az egészségügyi rendszerbe azonnal be kell avatkozni.
Hozzátette, 18 évre kell emelni a tankötelezettség korhatárát, el kell törölni a tandíjat. Az egészségügyben 25 százalékkal emelnék a praxisfinanszírozást, a kórházi várólistákat pedig 3-5 milliárd forintból lerövidítenék – sorolta elképzeléseiket.
Kiemelte: ahhoz, hogy le lehessen váltani az Orbán-rezsimet, az kell, hogy minél többen menjenek el szavazni olyan pártok jelöltjeire, akik együttműködnek. Szigetvári Viktor arra szólított fel, hogy a demokrata baloldali, zöld és liberális pártok egy-egy egyéni jelöltet állítsanak minden választókerületben.
Az Együtt aktivistái a sajtótájékoztató előtt kormánybíráló transzparensekkel várták az évértékelőre igyekvőket.
Arra a meghívásra, amit Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje tett a március 15-e közös ellenzéki megünneplésére, Szigetvári Viktor a sajtótájékoztatón kérdésre úgy reagált, hogy örülne egy közös ünnepnek. Hozzátette azonban: ezzel kapcsolatban csak egyetlen akadályt lát, mégpedig azt, hogy hogyan akarnak közösen ünnepelni azok, akik még arra sem voltak hajlandóak, hogy Csepelen vagy a Belvárosban „ne induljunk egymás ellen”.
A politikus jelezte, hogy ketten hógolyóval dobták meg az Együtt aktivistáit, akik feljelentést tesznek. A dobálókat a rendőrök igazoltatták.

MSZP-Párbeszéd: hazugságbeszéd volt

Hazugságbeszédként jellemezte a kormányfő évértékelőjét az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap Budapesten. Karácsony Gergely sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „soha még ilyen nyolc évet Magyarországnak”.

A Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesznek nem Magyarország, hanem a magyar emberek pénze az első.
Ha valóban Magyarország sorsa lenne fontos a kormánynak, akkor Orbán Viktor számba vette volna, hogy az elmúlt nyolc évben hova jutott az ország gazdasága, oktatása és egészségügye – közölte, rámutatva, hogy siralmas adatok jellemzik ezeket a területeket.
Karácsony Gergely ismét felszólította Orbán Viktort, hogy ne bújjon el a vita elől.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta: „ez egy közepes méretű szocialista nagyvállalat igazgatójának a termelési beszéde volt néhány hamis, álságos illúzióval megspékelve”.

LMP: a beszéd egy másik Magyarországról szólt

Orbán Viktor évértékelője egy másik Magyarországról szólt – reagált a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje vasárnap a közösségi oldalán közzétett videóban a miniszterelnök beszédére.

Szél Bernadett hozzátette: a beszéd egy olyan Magyarországról szólt, ahol a legfontosabb kérdés, vajon megmarad-e egy olyan kerítés, amit senki sem akar lebontani, és ahol a kormány „megmentette a devizahiteleseket”. Mindezt úgy mondja a miniszterelnök, hogy ma is több tízezer család retteg a kilakoltatástól – fűzte hozzá.
Orván Viktor szerint aki ma többet dolgozik, az többet is keres, ezzel szemben a valóságban a magyar emberek egyre többet dolgoznak és egyre kevesebbet keresnek – mondta az ellenzéki politikus. Úgy fogalmazott: Magyarországon a valóság harcol a propagandával, Orbán Viktor a problémákat nem megoldani, hanem letagadni akarja.
„Nincs két Magyarország, egy Magyarország van” – jelentette ki Szél Bernadett, hangsúlyozva, azonnali, radikális béremelésre van szükség, mert ha ez elmarad, és nem épít Orbán Viktor a nyugati határra is egy kerítést, lassan kiürül az ország.
Az LMP-s politikus szerint Magyarországon sokkal nagyobb támogatást kellene adni a családoknak, növelni kellene a nyugdíjakat, a pénzt az oktatásban és az egészségügybe kellene tenni.

KDNP: míg az ellenzék pozícióharcot vív, a kormányfő felelős államférfiként értékelt

A KDNP szerint amíg az ellenzék pozícióharcot vív és gyűlölködik, addig a miniszterelnök felelős államférfiként szólt évértékelő beszédében az ország jelenéről és jövőjéről, pontos áttekintést nyújtva az elmúlt nyolc esztendő eredményeiről.

A kisebbik kormánypárt vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megmutatkozott a miniszterelnök lényeglátása a helyzetértékelésben, határozottsága a feladatok kijelölésében.
„Legyünk büszkék közös sikereinkre és mondjuk ki bátran: a polgári-keresztény kormányzás többet ért el Magyarország számára, mint amiben reménykedhettünk” – fogalmaztak, hozzátéve: a KDNP mint a családok pártja egyetért a kormányfő és a kormányzat „munka, család, haza” fókuszpontjaival, amelyek a további fejlődés zálogai.
Kiemelték: osztják a miniszterelnök migrációs kérdésben kifejtett álláspontját, úgy gondolják, hogy Magyarország biztonságának fenntartása és a keresztény kultúra megőrzése nem kerülhet veszélybe. Ebben a küzdelemben számíthatnak szövetségeseikre; Magyarország nincs egyedül – hangsúlyozták.
Mint írták, a pártszövetség tagjaként joggal bízhatnak benne, hogy az elmúlt évek sikeres kormányzását követően a magyar választók – az évértékelőn is bemutatott pártpaletta áttekintése után – felelős választ adnak majd az előttük álló kihívásokra.

Jobbik: Orbán a saját nyolc évét értékelte, nem az országét

A Jobbik szerint Orbán Viktor vasárnap a saját nyolc évét értékelte nem az országét.

A párt MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a miniszterelnök szerint az elmúlt nyolc év sikeres volt. „A saját nyolc évére gondolhatott, hiszen strómanjai soha nem látott vagyonokkal lettek gazdagabbak. Magyarország pedig 20 ezer gazdag és 2300 szegény migránssal. Előbbieket pénzért, utóbbiakat titokban engedte be Orbán Viktor”.
A Jobbik szerint mindez veszélyes, ahogy az is, „hogy a magyar kormányfő maffiózókat megszégyenítő módon fosztja ki az országot”, amelynek eredményeként a párt szerint már minden harmadik magyar kénytelen súlyos nélkülözésben élni, lepusztított kórházak, agyonadóztatott vállalkozások, elszegényedő nyugdíjasok, cserbenhagyott devizások között.
A párt szerint az Orbán-kormány valódi eredményéről április 8-án egy ország fog véleményt mondani, mint fogalmaznak, „az lesz az igaz évértékelés”.

Liberálisok: Magyarország az unió sereghajtójává vált

Orbán Viktor állításával szemben Magyarország a megerősödés helyett az unió sereghajtójává vált az elmúlt nyolc évben – reagált a miniszterelnök évértékelő beszédére a Magyar Liberális Párt vasárnap.

Az MTI-hez is eljuttatott közleményükben kiemelték: a keleti nyitás kudarcba fulladt, „régiós versenytársaink a gazdasági növekedés tekintetében is messze jobban teljesítenek nálunk”. „Egyetlen mutatóban vesszük fel a világgal a versenyt, a Fidesz gátlástalan politikájának köszönhetően brutális mértéket öltött a korrupció” – tették hozzá.
Mint írták, Magyarországra nem a Soros-terv jelenti az igazi veszélyt, hanem Orbán Viktor és a Fidesz politikája. „Április 8-án gondoskodhatunk róla, hogy Orbán Viktor többet ne tarthasson évértékelőt kormányfőként” – olvasható az ellenzéki párt közleményében.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…