Osztrák választások – Friss részeredmény szerint a szociáldemokraták végeztek a második helyen

0

A vasárnapi ausztriai parlamenti választásokról közzétett legfrissebb részeredmény szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett.

Az első előrejelzések még fordított eredményt mutattak.
A friss részeredmény a szavazatok 75,9 százalékának megszámlálásával alakult ki.
A választást eszerint is az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg, 31,7 százalékkal.
Alexander van der Bellen államfő az ORF televíziónak nyilatkozva jelezte, hogy már gratulált is az ÖVP-t vezető Sebastian Kurznak pártja győzelméhez.
Az elemzők továbbra is  az ÖVP és az FPÖ közötti koalícióalakításra számítanak.
Szintén új fejlemény, hogy a jelek szerint a Zöldek mégsem jutottak be a parlamentbe, mert nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékos küszöböt. Az új parlament így minden bizonnyal ötpárti lesz.
A részvételi arány a nem hivatalos közlések szerint elérte a 80 százalékot.

Mindhárom vezető párt elnöke elégedett a részeredményekkel, Kurz vállalja a győzelemmel járó felelősséget

Elégedetten nyilatkoztak az első helyeken végzett pártok vezetői a voksolás kimenetelével kapcsolatban, a még nem végleges eredmények ismeretében.

A szavazatok több mint háromnegyedének megszámlálása után Sebastian Kurz, a választást biztosan megnyerő Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, a legvalószínűbb új kancellár bejelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget „nagy alázattal” felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erőként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni.
Christian Kern leköszönő kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az előrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani – ez a választás előtt gyenge eredmény esetére felmerült.
Az SPÖ a legfrissebb részeredmények szerint a második erő lesz a parlamentben.
Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerősítette, hogy az FPÖ nyitott a tárgyalásokra az előtte végzett erőkkel. A legtöbb elemző az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalásokat vár.
Az FPÖ közel 6 százalékot javított legutóbbi parlamenti választási szereplésén, és 26 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre várható.
Alexander van der Bellen államfő szintén az ORF-nek nyilatkozva megerősítette, hogy Kurzot fogja megbízni kormányalakítással, ha a végeredmény megfelel az eddig ismeretessé vált részeredményeknek, Az elnök mindazonáltal előbb konzultációkat folytat a parlamentbe jutott többi párt vezetőjével.
A friss részeredmények is azt mutatják, hogy a Zöldek kiesnek a parlamentből. Vezetőjük, Ulrike Lunacek keserű kudarcnak, súlyos csalódásnak nevezte az eredményt. Emlékeztetett arra, hogy Európa-párti, erős ellenzéki szerepre készültek.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …