Kurz: vannak problémák, amiről beszélni kell

0

Sebastian Kurz osztrák kancellár visszafogottan reagált arra a videofilmre, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi útján szerzett tapasztalatairól tett fel szerdára virradóra a Facebook közösségi oldalra.

Sebastian Kurz 

A videón, mely Ausztriában nagy visszhangot váltott ki, a magyar miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy Bécs Favoriten városrészében, ahol 20 évvel ezelőtt még nem voltak bevándorlók, az eredeti osztrák lakosságból már csak nyugdíjasok maradtak. Mint mondta, meg akarta kérdezni néhány bevándorlótól, hogyan érzik magukat Bécsben, de nem tudtak válaszolni, mert nem beszéltek németül. Szólt a kerületben uralkodó állapotokról, a piszokról, rendetlenségről és arról is, hogy sok bécsi iskolában már nincsenek fehér gyermekek, csak muzulmánok és közel-keletiek.
A Facebook szerdán eltávolította a videofilmet, később azonban újra visszahelyezte, amit az anyag hírértékével indokolt.
Sebastian Kurz kancellár több más osztrák politikustól eltérően nem háborodott fel a videofilmen – közölte internetes portálján az Österreich című osztrák lap. Fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló egymás mellett élés, de világos, hogy „imitt-amott problémák vannak, amelyekről beszélnünk kell” – szögezte le állásfoglalásában az osztrák kancellár.
Kurzcal szemben éles bírálattal illette Twitter-bejegyzésében a videót Renate Brauner, a bécsi városi tanács ellenzéki, szociáldemokrata (SPÖ) gazdasági tanácsosa. Mint írta, büszke bécsiként „a legélesebben tiltakozik” szülővárosának ilyetén bemutatása ellen. A kormánykoalícióhoz tartozó szabadságpárti (FPÖ) Dominik Nepp alpolgármester viszont „aránytalannak” és a két szomszéd ország közötti baráti kapcsolatok fényében „nem éppen udvariasnak” minősítette a videofelvételt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …