Oslo kapja az Európa Zöld Fővárosa címet 2019-ben

0

A norvégiai Oslo nyerte el a 2019-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek közt azzal az átfogó megközelítésű programmal, amely a biodiverzitás megőrzését, a társadalmi befogadást, illetve a tömegközlekedés és az egészségügy fejlesztését is magában foglalja – tudatta pénteken az Európai Bizottság.

A bizottsági közleményben kiemelték: a zsűri nagyra értékelte a norvég fővárosnak az autós közlekedés visszaszorítását célzó kezdeményezését.
„Az európaiak több mint kétharmada városokban él. Az Európa Zöld Fővárosa cím mutatja, hogy a városok úgy is növekedhetnek, hogy közben megőrzik zöld szívverésüket” – fogalmazott Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos.
A 2010-ben létrehozott Európa Zöld Fővárosa címet minden évben olyan város tölti be, amely úttörő a környezetvédelemre tekintettel lévő életmód kialakításában, valamint különleges erőfeszítéseket tett a környezet és az életminőség javítására, a fenntartható fejlődés megteremtésére.
A brüsszeli testület arról is beszámolt, hogy az úgynevezett Európai Zöld Levél díjat a belgiumi Leuven és a svédországi Vaxjö megosztva kapja meg 2018-ban. Az elismerésre olyan 20-100 ezres lakosságú városok pályázhatnak, amelyek sokat tettek a környezet javítása érdekében.
Leuven esetében elsősorban a klímaváltozás elleni küzdelmet és az energiahatékonyságot, Vaxjö kapcsán pedig a fenntartható fejlődést emelték ki.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…