Hihetetlen és gyötrő a gondolat, hogy DR. MOHÁCSI GYULA főorvos nincs többé, csak az emléke, hogy egy kitűnő orvostól búcsút kell vennünk. Több ezren vagyunk olyanok, akiket éveken, sőt évtizedeken át gyógyított. Tiszteltük, szerettük és olykor csodáltuk is. Nehéz ezt fájdalom nélkül kimondani. Tiszteltük töretlen hitét, hűségét, amellyel a gyógyítás ügyét, az emberek egészségét szolgálta. És csodáltuk energiáját, kis és nagy problémák istápolóját, illetve azt, hogy neki minden ember fontos volt. Az ő tiszta embersége valóban példát mutatott!

Dr. Mohácsi Gyula

 Dr. Mohácsi Gyula mindig ott volt, ahol a betegeken segíteni kellett, mindig megtette, amire kérték, mindig pontos és megbízható volt, és – ami felettébb ritka manapság – mindig kiegyensúlyozott, jó kedélyű. A Magyar Imre Kórházban és a betegei körében kivívott tekintélyét nagyrészt munkájának, emberségének köszönhette. Iskolát teremtett hivatástudatból, munkaszeretetből, fegyelemből, és nem utolsó sorban a betegek szeretetéből. Sugárzott belőle a tiszta őszinteség!

Szakmai magabiztossága, kitűnő éleslátása, diagnosztikai és döntéshozó készsége követendő mérce volt orvostársai számára is.

A főorvos kedves, csendes ember volt, mindenki szerette. Mosolygós arcára mindig emlékezni fogunk, mert az igaz emberek derűje ült vonásain. De a szerény, csendes embereket is érik fájdalmak, amelyeket az ember próbálja megemészteni, de a legtöbb esetben ez fordítva történik… Nehéz kifejezni azt a fájdalmat, amelyet érzünk, hiszen olyan élet szűnt meg, amely évtizedekig a betegek gyógyításában, az utóbbi tizenkét év pedig a saját betegségével való küzdelemben telt el. A nyíltszívű orvosról csak kevesen tudták, hogy 2006-ban súlyos agyvérzést kapott, és családjáért, betegeiért dobogó szíve már nem egészséges. A „nagy szív” azonban nemcsak orvosi köpenyben dobogott hevesen. Melegszívű emberségét, odaadó segítőkészségét rengeteg barátja, betege, sok-sok ismerőse és tisztelője tanúsíthatja.     

Amikor néhány hete megtudtuk, hogy ismét rosszul lett, kórházba került, kezdtünk félve gondolni távozására. Több mint egy évtizedig hősiesen viselte a fájdalmakat, ám a betegség kezdte összekuszálni a szálakat, és viharos gyorsasággal tépett szét mindent. Küzdött, tartotta magát a kemény ellenféllel szemben, kis javulásnak is örült, bízott, hitt, mint egész életében. Hosszú évekig felülemelkedett a szenvedő betegségen, a remény felvillanása és a visszazuhanás árkai között utazott ehhez a magányos végállomásig.

A fényképén szomorú arcát látva mintha arra kért volna bennünket, gondolkodjunk el Róla és önmagunkról is, annak értelméről, hogy tegyük ismét mérlegre, mi a fontos és mi a felesleges. Ő mindenkivel törődött, a környezetében lévők minden gondjára-bajára érzékenyen figyelt, csak önmagára nem eléggé. Nem panaszkodott, inkább csendben tűrte a mind jobban gyötrő fizikai és lelki fájdalmat. Csak egyet nem tudott megtenni: az alattomosan támadó betegséget már nem tudta legyűrni. Szervezete most hagyta először cserben – ám visszavonhatatlanul és végérvényesen. Hiába volt az ajkai kórház belgyógyászati osztályán dr. Bognár Andrea főorvos és nővéreinek fáradozása, lelkiismeretes munkája, csendesen távozott közülünk, szerényen, ahogy végigélte eléggé rövidre szabott életét. Egy igaz: kegyetlenül szakította szét nála a remény fonalát örökre a sors. Pedig erős ember volt, alaposan megküzdött az életért, minden örömért, minden elismerésért!

Lelkünk háborgását csak a békesség csendesítheti le. Köszönjük Főorvos úrnak a sok szépet és jót, szeretetet, gyógyítást, amit embertársainak és betegeinek adott. Juhász Gyula költőnk sorai ide kívánkoznak: „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, / Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. / Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, / Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.”  

Végül John Lennon, a huszadik század egyik legnagyobb hatású angol énekes-zeneszerzőjének szavai jutnak eszembe: „Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél…” Azt hiszem, dr. Mohácsi Gyula főorvos mindenkinek nagyon hiányozni fog… Most majd ezt a hiányt is meg kell próbálnunk betölteni. Sok időnek kell eltelnie addig, míg igazán búcsút veszünk tőle. Most még maradjon velünk!

Hálával emlékezünk rá, helye most már örökre üresen marad a Magyar Imre Kórház rendelőjében. És ha a világ dicsősége és az élet elmúlik, vannak, akik örök nyomot hagynak maguk után! Dr. Mohácsi Gyula igazi, lelkiismeretes orvos volt! ÖRÖKKÉ EMLÉKEZNI FOGUNK RÁ! 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Fekete Istvánra emlékeztek az olvasópályázattal

A harmadik osztályosok voltak a legaktívabb résztvevői a Bogáncs gyermekkönyvtár által az …