Elment a „KARIGYÚRÓ” – Búcsú Kovács Károly masszőrtől

0

Mindenki tudja, kiről is van szó. Így egyszerűen: „Karigyúró”. A sportolók körében mindenki így ismerte. Azt, hogy Kovács Károly volt az igazi neve, nagyon kevesen tudták. Az FC Ajka több mint tíz évig egykori gyúrója ízig-vérig sportember és mindenki „Karigyúrója” volt. Soha nem sértődött meg becenevén, sőt büszkén vállalta. Átkozott múlt idő.

Kovács Károly

Csak ülök és bámulom a számítógépem monitorján az Ajka TV gyászjelentései között a felfoghatatlan hírt… Olyan ember hagyott itt minket hatvanévesen, akit még az ellenségei is kedveltek. Mindenki más szerette az ajkai sportolók aranykezű masszőrét, a mindig mosolygós, jó kedélyű, segítőkész, elnyűhetetlen Kovács Károly „Karigyúrót”, akinek külön kis birodalma volt, amely a nap huszonnégy órájában a játékosok rendelkezésére állt. „Kérdés, óhaj, sóhaj, panasz van?” – kérdezgette a maga utánozhatatlan stílusában. És mindig akadt valami. Én meg csak – mint egykori noszlopi barát – csodáltam a nagyszerű sportembert, milyen alázattal, odaadással szolgálja a futballistákat és külön kérésre más sportágak legjobbjait.

Élete egybeforrt a sporttal, ezen belül a focival. Neki az öltözők, a kispad jelentették a világot. Edzők, játékosok, híresebb és gyengébb focisták között érezte jól magát. Már a klub „leltárában” is szerepelt… Együtt örült és együtt sírt a csapattal.

Percre kész, precíz ember volt. Katonás rendben álltak nála a vitaminok, csodaszerek, gyógyszerek, fáslik, kötszerek, krémek, kenőcsök. És empatikus is volt a végtelenségig. Szépen rendben tartotta a játékosok felszerelését, de nem jött zavarba akkor sem, ha a lelküket kellett ápolnia. Csak nagyon kevesen tudtak úgy sztorizni, nevettetni, mint ő. Olyan szervezete volt, hogy csak csodáltuk valamennyien, akiket gyönge legénynek titulált.

Amikor három éve egy súlyos cukorbetegség miatt mindkét lábát levették, akkor sem adta fel, szembeszállt a betegséggel, többször legyűrte átmenetileg. Nem akart ebben a harcban sem alulmaradni. Pedig bizonyára tudhatta, érezhette… Amikor a közelmúltban veseelégtelenség miatt ismét kórházba került, akkor már valójában elindult utolsó útjára. Hiába volt az orvosok, nővérek fáradozása, lelkiismeretes munkája, a sportember hatvanévesen csendesen eltávozott közülünk, szerényen, ahogy végigélte eléggé rövidre szabott életét.

Aktív masszőri munkája idején a városi stadionban többször beszélgettünk, s megtisztelt gondolataival: „Tudod, Sanyi, amit régen Noszlopon játékosként nem adott meg nekem a sors, azt masszőrként ezerszeresen visszakaptam. Gondolj csak bele, milyen kevés embernek adatik meg az életben, hogy országosan is ismert focistákat segíthesse, részese lehessen szép ajkai sportsikereknek, nagy győzelmeknek, hogy beutazhassa az országot. Hálás vagyok minden pillanatért, amit a focisták mellett tölthettem. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megháláljam a bizalmat!”

Kari, ez sikerült!

Ha most beszélgetnénk, miközben Te az állandó sötétség felé tartasz, azt kérdezném Tőled, miért nem a fényt választottad? Miért nem a zajos világot a végtelen csönd helyett? Mert volt részed hangos sikerekben, és büszke lehetsz mindarra, amit elértél. Te voltál az örök mókamester, a pozitív gondolkodás megtestesítője, a két lábon járó vidámság. Már szinte gyanús volt az örök optimizmusod, teltek az évek, de semmit sem változtál… A lelked, a hevületed, az életszemléleted semmit sem csökkent…

Honnan volt az erő Benned? Elvitted magaddal, Karigyúró, erre a hosszú útra a titkot. A titkot, hogy mi lakozott Benned, a lelked legmélyén, amelyről senki sem tudott. Hogyan adhatja fel egy nagy küzdő, mert erről órákig meséltél, hogy mennyi sportolót (és civil beteget) gyógyítottál meg aranykezeiddel. Rég volt, Karigyúró, de ez is az életed részévé vált.

Az életedé… Hiányzol majd nekünk, Kari. Sokan egyszerű masszőrként szerettek, aki végigküzdötte  pályafutását. Életre-halálra…!

Most már mindig így emlékszünk majd Rád. Magunk előtt látjuk örökvidám arcod, amelyről csak az utolsó pillanatban törölte le a halál hatvanévesen a színt. De a mosolyt akkor sem. Hogy szerettél élni! Nevetni és nevettetni. Vidám, derűs arcod nem látjuk többé. Te szeretted a játékosokat, s a játékosok is szerettek Téged. Velünk együtt!

Sok győztes mérkőzést gyúrtál a játékosokba, mindig szívvel-lélekkel dolgoztál. A saját „csatádat”, melynek a focihoz semmi köze, ezt veszítetted el!

És a legendás masszőr abban a noszlopi szülőföldben nyugszik, amelyet az elmúlt hat évtizedben sohasem hagyott el. Most már csak köszönettel és hálával emlékszünk „Karigyúróra”. Itt hagyott bennünket, ez nagy veszteség számunkra. Ám bízunk benne, hogy odafönn már csak győztes meccsek várnak rá… 

Nyugodjál békében, Kovács Kari!

Tollár Sándor   

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Fekete Istvánra emlékeztek az olvasópályázattal

A harmadik osztályosok voltak a legaktívabb résztvevői a Bogáncs gyermekkönyvtár által az …