Nincs veszíteni valónk!

0

Interjú Juhász Csaba raliversenyzővel a hétvégi 44. Kassa Rali előtt.

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. – Juhász Média Kft.
44. Rallye Kosice – 2018.10.19-21.

13 gyors, 138 versenykilométer vár rád és navigátorodra a 44. Kassa Ralin.

Szombaton hét, vasárnap 6 gyorson kell megküzdenetek a pályákkal és sporttársakkal.

Mit tudsz a gyorsokról, vannak benne régi ismerősök is, és újak is?
– 2015-ben indultunk utoljára Kassa Rally-n, akkor nem volt szerencsém, sok műszaki problémánk volt. Gyakorlatilag minden szakaszt újra fel kell írnunk. Számunkra nem sok ismerős pálya van.

Ez egy CEZ verseny, hol állsz a kategóriádban?
– Második helyen állunk a Production Cup-ban. Matematikailag még hárman lehetünk bajnokok, de gyakorlatilag kevés az esélyünk az első helyre. Nem a mi kezünkben van a sorsunk. A jó hír, hogy év végén mindenképpen dobogósok leszünk.

Hogy állsz a Mitsubishi EVO 10-el, tegeződtök már?
– Szerintem Udine-ben már nagyon jól viselkedett az autó.  Közel van a tökéleteshez a futómű beállítás.

Nyolcan lesztek a kategóriátokban, hol is szeretnétek végezni a 44. Kassa Ralin?
– Minimum a harmadik hely kell az év végi második helyezéshez. Mivel nekünk nem ez a célunk, ezért ennél is előrébb kell végeznünk. Remélem lesz egy kis eső is, hogy izgalmasabb legyen a verseny. Mivel nincs veszíteni valónk, ezért nem fogunk spórolni.  Aztán majd meglátjuk mire elég a technika.

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszaújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, TT Sped, Mahiti Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., West Parcel, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V,  Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv),  Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Strong Bau Inveszt Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft., 4K SHOP., Total Wagon Managment Kft., Delta Hungária Kft., Delta Magyaroszág Kft., Altis Építő Kft., Endriago Kft., Kiss Zsolt E.V., Salépker, Fire-Crew Kft., Liza Kft., Nomido Madera, Civic Partner, Hajnal és Kriszt, Web Factory, Székhelyi Kamion, Inker Bt., Pedro 2006 Bt., Simon Zoltán E.V., AG-ING Kft., Ali-Transport, Decran Kft., Rodex Kft.,

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…