Német választások – Merkel: a CDU/CSU elérte stratégiai célját

0

Elérte stratégiai célját a CDU/CSU jobbközép pártszövetség a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – mondta Angela Merkel kancellár, a pártszövetség vezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában.

Hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben ugyan mindenki jobb eredményre számított, de egy igen nehéz kormányzati ciklus után mégis a CDU/CSU szerezte messze a legtöbb szavazatot, megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra, és nélküle nem lehet kormányt alakítani.
Kiemelte: 12 év kormányzás után „minden, csak nem magától értetődő”, hogy egy párt a legerősebb erő marad.
Hangsúlyozta, hogy alaposan elemzik majd a választási eredményt, és mindent megtesznek majd azért, hogy visszanyerjék a pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz átállt választókat. Ezt az AfD-szavazók aggodalmainak, félelmeinek komolyan vételével, és mindenekelőtt „jó kormányzati munkával” akarják elérni – mondta
A CDU/CSU az első eredménybecslések szerint története legrosszabb eredményét érte el, a szavaztok 33,1-33,2 százalékát érte el.
Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 33,8 százalék.
Az Angela Merkel vezette CDU csak Bajorországban induló testvérpártja, a CSU a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye.
Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök a CSU müncheni eredményváró rendezvényén elmondta: a választási eredmény „súlyos csalódás”.
Az AfD-re utalva hozzátette: „támadási felület nyílt” a CDU/CSU-tól jobbra. Ezt a felületet kemény küzdelemmel, határozott állásfoglalásokkal kell bezárni – hangsúlyozta.
Az AfD az első párt, amely a CDU/CSU-tól jobbra elhelyezkedve tartósan országos tényezővé vált a német belpolitikában. Az eredménybecslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel  debütál a Bundestagban.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …