Német választások – Az AfD parlamenti viszgálóbizottságot kezdeményez Merkel menekültpolitikája miatt

0

Az Alternatíva Németországnak (AfD) a szövetségi parlament (Bundestag) pártjaként vizsgálóbizottság felállítását kezdeményei Angela Merkel kancellár menekültpolitikája miatt – jelentette be a vasárnapi Bundestag-választás után az újonc párt egyik vezetője.

Alice Weidel, az AfD kampányát vezető egyik úgynevezett csúcsjelölt a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a Bundestag feladata a kormány ellenőrzése.
Ezért az AfD vizsgálóbizottságot kezdeményez, amely „nagyon világosan foglalkozik majd ennek a nőnek (Angela Merkelnek) a jogsértéseivel” – mondta a politikus.
Az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló AfD másik csúcsjelöltje, Alexander Gauland azt mondta, hogy pártja „hajtóvadászatot” indítanak Angela Merkel kancellár ellen, és „vissza fogják szerezni az országot”.
Az AfD az első eredménybecslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel debütál a Bundestagban. Az előző Bundestag-választás évében, 2013-ban alapított párt akkor még 0,3 százalékponttal elmaradt az 5 százalékos bejutási küszöbtől.
Az AfD az első párt, amely az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU pártszövetségtől jobbra elhelyezkedve tartósan országos tényezővé vált a német belpolitikában.
Alice Weidel a párt berlini eredményváró rendezvényén arról is beszélt, hogy az AfD-s képviselőknek „alázattal” kell dolgozniuk. Konstruktív ellenzéki szerepet betöltve küzdeniük kell azért, hogy „a jognak és a rendnek újra legyen esélye ebben az országban”.
A párt egyik társelnöke, Frauke Petry a Mitteldeutsche Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak azt mondta, az AfD-nek ugyanazokat az ügyeket kell képviselnie a Bundestagban, amelyekkel parlamenten kívüli ellenzéki pártként foglalkozott, de gondoskodnia kell arról, hogy elképzeléseit el tudja fogadni a lakosság többsége.
A legfőbb cél az, hogy a párt kormányra kerüljön, esetleg egy koalíció kisebbik tagjaként, „de jobb lenne, ha vezető erőként” – mondta.
Az AfD megjelenését jobboldalon és baloldalon is éles hangú nyilatkozatokkal kommentálták a vetélytársak. A CDU elnöke, Angela Merkel elmondta, alaposan elemzik majd a választási eredményt és vissza akarják nyerni az AfD-hez átpártolt szavazóikat az „aggodalmaik és félelmeik” komolyan vételével, és „mindenekelőtt jó kormányzati munkával”.
A testvérpárt CSU elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök kiemelte: a CDU/CSU jobb oldalán „támadási felület” keletkezett, amelyet kemény küzdelemmel, határozott állásfoglalásokkal kell bezárni.
A CDU/CSU eddigi koalíciós társa, a szociáldemokraták (SPD) elnöke, Martin Schulz az urnazárás után tett nyilatkozatában AfD-t szélsőjobboldali pártnak, megjelenését a Bundestagban pedig fordulópontnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták „a demokrácia bástyájaként” állnak majd szemben vele.
A távozó kormány SPD-s igazságügyi minisztere, Heiko Maas a Facebookon azt írta, az AfD megjelenése a német demokrácia „legnagyobb érettségi vizsgája az újraegyesítés óta”. Hozzátette: fel kell lépni mindazokkal szemben, aki „szélsőjobboldali provokációra” akarja felhasználni a Bundestagot.
A németországi zsidó közösség legnagyobb társadalmi szervezete, a németországi zsidók központi tanácsa (ZJD) közleményt adott ki, amely szerint az AfD megjelenése a Bundestagban a szövetségi parlament előtt álló „legnagyobb kihívás” a második világháború utáni első szabad választás, 1949 óta, mert most először jutott be olyan párt, amely „szélsőjobboldali eszméket tűr meg soraiban és kisebbségek ellen uszít”.
Hozzátették: a „demokratikus erőknek” meg kell mutatniuk az AfD „valódi arcát”, és le kell leplezniük, hogy politikáját „üres, populista ígéretek” jelentik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …