Nem a mi hétvégénk volt!

0

Villáminterjú Nedecki Lackóval a Slovakiaringi rallycross verseny után.

A múlt hét végén rallycross versenyen vettél részt a Slovakiaringen. Amint a képeken láttam volt harc bőven a pályán. Megosztanád a portálolvasókkal, hogy a szombati napod miként alakul?
– Sajnos a szombati napon sok probléma lépett fel nálunk, amit természetesen sikerült orvosolni. A pályával magával nem volt baj, viszont a hatalmas por miatt voltak olyan részek ahol teljesen vakon kellet autózni.

Vasárnapra már jobban memorizáltad a pályát?
– Vasárnapi nap az előfutamban váltó probléma lépett fel, így sajnos az a futam nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Az elődöntőben kedvező helyről indulhattam, de ennek az előnyét nem éreztük, és sajnos csak négy körös volt Azokban a körökben szerintem egy igazi rallycross futamra hasonlított.
Összesítve nem a mi hétvégénk volt, de nem adjuk fel lesz ez még jobb is.

Legközelebb hol láthatunk indulni?
– Húsvétkor fogok rajthoz állni a rabócsiringi futamon.

Partnereink segítségét köszönjük! Vadkutya család, Vadkutya Team, MNASZ Tehetség Gondozó Program, Gyöngyösi Gumiszerviz, Suzuki Kaiser, LONAX, KÉK-Kereszt Kisállatklinika, Szaniszló Gumiszerviz, Fram-Corr Kft., Incorr Metal Kft., Lemicro, Matricakell.hu, Hajóka SportFotó, HBRK ASE Ózd .

Sportbaráti Üdvözlettel: Nedecki „KisVadkutya” László

Fotó: Kollár Attila

– Hajósi Miklós –

  • Cél a tisztes helytállás!

    Interjú Nedecki Lackóval a Slovakiaringi rallycross verseny előtt. …
  • Itt mindenki dobogó esélyes!

    Beszélgetés Nedecki László raliversenyzővel az Eger Rallye előtt. …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…