Moszkva: valószínűleg megölték az IÁ vezérét egy május végi orosz légicsapásban

0

Az orosz védelmi tárca ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő egy Rakka melletti csapásával május végén megölték Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezérét – közölte pénteken Moszkvában a minisztérium.

Az orosz harci gépek május 28-án a szíriai Rakka déli elővárosában egy parancsnokságra mértek csapást, ahol az IÁ vezetői éppen arról tanácskoztak, hogy miként vonják ki Rakkából a terrorszervezet fegyvereseit az úgynevezett déli folyosón.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a tanácskozáson jelen volt Bagdadi is, aki a légicsapás következtében meghalt. Az értesülést több csatornán keresztül is ellenőrzik.
A tárca hozzáfűzte, hogy az orosz fegyveres erők Rakka déli elővárosában május végén az IÁ több magas rangú parancsnokát és mintegy 330 középszintű harctéri parancsnokát, valamint harcosát likvidálták.
„Szu-35-ös és Szu-34-es repülőgépek csapásai az IÁ terrorcsoport úgynevezett katonai tanácsának magas rangú vezetőit semmisítették meg, valamint mintegy 30 középszintű harctéri parancsnokot és személyes testőrségük mintegy 300 fegyveresét” – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A tárca értesülései szerint a likvidált személyek között volt Abu al-Hadzsi al-Miszri, Rakka emírje, Ibrahim an-Naef al-Hadzs emír, a Rakkától Szuhna városáig terjedő térség parancsnoka, valamint Szulejmán as-Sauah, az IÁ biztonsági szolgálatának vezetője is.
Az orosz fegyveres erők előre értesítették az Egyesült Államokat a csapásról, amely megölhette az IÁ vezérét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök „főparancsnoki minőségében természetesen rendszeresen megkapja a szükséges jelentéseket a védelmi minisztériumunktól”. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken így válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy Putyint tájékoztatták-e Bagdadi feltételezett megsemmisítéséről.
Peszkov a katonai csapás értékelését a védelmi tárca hatáskörébe utalta. Hozzáfűzte, hogy az orosz-amerikai együttműködésnek a terror elleni harc területén megmutatkozó „deficitje” aláássa a fellépés hatékonyságát.
„Hallottam ezekről a hírekről. Egyelőre nem rendelkezem százszázalékos megerősítéssel ezzel, Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadi megsemmisítésével kapcsolatban” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai sajtóértekezletén.
Bagdadi haláláról az elmúlt években többször is jelentek meg utólag meg nem erősítette értesülések. Legutóbb a Daily Mail című brit napilap vasárnap, a szíriai állami televízióra hivatkozva számolt be arról, hogy az IÁ vezére egy Rakkára mért kemény légicsapás következtében életét vesztette.
Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be a szíriai fegyveres konfliktusba Bassár el-Aszad elnök oldalán. Bagdadi megsemmisítésének ténye, ha megerősítést nyer, komoly sikert jelentene Moszkva számára.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …