MINDENKI HOZOTT EGY VIRÁGCSOKROT – Elbúcsúztatták Veisz Györgyöt

0

2021. július 28-án, kedden délutánra még egyszer „összehívta” egykori futballistatársait, szurkolóit, barátait. A kánikulai hőségben feketéllt a magyarpolányi temető, sokan voltak. Tudtuk, hogy sokan szerették, ismerték, tisztelték VEISZ GYÖRGYÖT. És most a tisztelők megjelentek. Az emberek némák voltak, csak az arcok beszédesek. Családtagok, egykori játékostársak, barátok állták körül a ravatalozót, lehajtott fejjel tisztelegtek.

Napsütésbe öltözött az ég erre a napra. Talán csak azért, hogy még jobban fájdítsa az emberek szívét. Napsütésben, melegben erősebb a gyász. Most bezzeg a díszlet is tökéletesre sikeredett. Fekete nadrágok, fehér ingek, a kezekben egy-egy szál virág, vagy virágcsokor. Nemcsak azért szerették VEISZ GYURIT, mert remekül, lelkesen, eredményesen futballozott, de sportemberként is jelesre vizsgázott.

Furcsa érzés volt futballistától búcsúzni, újra kevesebbek lettünk eggyel. Bár ez aligha helytálló megállapítás, hiszen VEISZ GYURI nem csupán egy volt a sok közül. Nem csoda, hogy sokan búcsúztatták az egykori labdarúgót. Azok, akik igazán szerették, valamennyien megtisztelték jelenlétükkel. Sőt, olyanok is eljöttek, akik életükben, játékos pályafutása során vajmi kevés figyelmet szenteltek a labdarúgásnak.

Mindenki hozott egy szál virágot, vagy virágcsokrot. Az egykori labdarúgóktól kezdve a hajlott hátú, öreg szurkolókig mindenki búcsúzott. VEISZ GYURI talán soha nem gondolta volna, hogy ennyien szeretik.

A ravatalnál Nagy Nándor Richárd devecseri lelkész mellett az Ajkai Bányász egykori technikai vezetője (e cikk szerzője) szónokolt. Felelevenítette azt az életutat, sportpályafutást, amely többnyire sikerekkel volt kikövezve, majd méltatta futballista nagyságát. Ha valamire, az elhangzott szavakra és az újságokban megjelent nekrológra nagyon büszke lenne. Valamit nagyon jól csinált VEISZ GYURI, hogy ennyien összejöttek és emlékeztek rá. Ez azt jelenti, hogy példát mutatott. A baj csak az, erre már nem lehet büszke. Meg az is baj, hogy az ilyen szerény, népszerű labdarúgó igazi értékét csak akkor fedezzük fel, amikor már a hiányát érezzük…!

A temetés után az egykori játékostársakkal beszélgettünk. Elmondták: a karmesteri pálca hirtelen esett ki kezéből, de az utolsó lendülettel felmutatta az égnek, amit a földön kapott és adott; a barátságot, a szeretetet, a ragaszkodást, a hitet, a szerénységet és a rá jellemző fanyar humort. Tudták, hogy a szervezete rakoncátlankodik, és az utóbbi években vészjeleket adott, de ő mégsem kímélte magát. Sokszor a szelíd, derűs természete átsegítette a megpróbáltatásokon, de a szíve, ami szeretettel volt tele, mégis ellene dolgozott. Gondjait magába zárta, nem volt betegségtudata. Egy másik jétékostársa így vélekedett: – Amikor meghallottam a halálhírét, hosszú évtizedek, pontosabban hetven év után ismét bőgtem, mint egy gyerek. Üresebb lesz a világ nélküle, de biztos vagyok abban, hogy a fociszurkolók még pár évtized múlva is emlékeznek rá.

Azt is megjegyezték, hogy neki megsaccolni sem lehetett a korát pályafutása vége felé, mert mindig azzal a vitalitással, energiával, lendülettel küzdött a pályán, mint fiatalkorában. Egy igaz srác volt, akinek mindig volt egy jó szava, vicces beszólása mindenkihez, és akit tenyerén hordott az ajkai focipublikum, mert érezték, hogy a lelkét adta nekik.

Sokan nem tudják, honnan vette az erőt. De az utolsó hetekben, napokban és órákban is végig példát mutatott. Mindent beletett élete utolsó filmjébe. Úgy vívta ezt a harcot, ezt a szemét, egyenlőtlen, megnyerhetetlen küzdelmet, hogy sohasem engedte el a reményt. Talán csak a végén, amikor már nem maradt esély…

És a végén elcsendesült a képzeletbeli „moziterem”, megszólalni is nehéz, mert az élet tényleg olyan, akár egy film. A vetítés végén elsötétül a nézőtér, legördül a függöny, és hiába néznénk még tovább, már nem lehet. De akár egy film, VEISZ GYÖRGY élete sem zárult le teljesen, hiszen minden focirajongó emlékezni fog rá.

E sorok írójának azt mondta egyszer, hogy úgy érzi, közel húsz éves pályafutásával beírta magát az ajkai futballtörténelembe. Nem volt ez hivalkodó kijelentés, csendben, halkan jegyezte meg, és nem tévedett. Sok feledhetetlen Bányász-győzelem után a lelátón a szurkolók ünnepelték. Az volt a fénykora. Hogyan lett a hangos sikertörténetekből ekkora csend? Hogyan és miért tűnt el a refrektorfényből? Bár most már ennek sincs jelentősége. A csönd immár örökre magához ölelte. S akik ott álltak a sírja körül, arra gondoltak: íme, itt nyugszik a hetvenes-nyolcvanas évek nagy Bányász-focistája.

Hogy mi hiányzott VEISZ GYURINAK a teljes tökéletes élethez? Talán mindennél jobban az egészség. Mert hát 71 évesen még nem engedi magához közel a halált az ember. Még tervez, még álmodik, még elképzeli a derűs időskort. Őneki ez nem adatott meg. És most sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy viszonylag fiatalon köszönt el az életnek nevezett „társasjátéktól”. Tudták, hogy rajta is halálos sebet ejtett a sors. Miért nem beszélt a gondjairól, miért vonult el a nyilvánosságtól? Már nincs válasz a kérdésekre. Már csak a csend maradt. A temető csendje…

Tollár Sándor

  • BÚCSÚ EGY LEGENDÁS BÁNYÁSZ FOCISTÁTÓL

    Nehéz elhinni, szinte képtelenség felfogni és megérteni, hogy VEISZ GYÖRGY, a hetvenes-nyo…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

EMLÉKKÉ VÁLT EGY LEGENDÁS KAPUS – Búcsú Takács Ferenctől

Szívfájdítóan ritkulnak a sorok. A nagy idők ajkai futballistái egymás után hagynak itt mi…