Megszűnt a nagyváradi Reggeli Újság

0

Megszűnt a nagyváradi Reggeli Újság, az egyetlen olyan romániai magyar lap, amelyet román befektetők hoztak létre, és tartottak fenn közel 14 éven át.

Az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. (Casa de Editura si Presa Euro Media SA) által kiadott lap 2004. március 8-tól heti hat számmal, majd később heti öt számmal jelentkezett, 2018-tól azonban már csak hetilapként jelent meg.
A lap szerkesztői a kiadvány honlapján közzétett közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy tőlük is független és „előttük is homályos okok” vezettek az újság megszűnéséhez. Szerintük a lap tulajdonosai elmulasztották fizetni a nyomdai költségeket, és a nyomda megtagadta a Reggeli Újság kinyomtatását. A szerkesztőség tagjai közölték, a „szégyenteljes helyzetnek” ők ugyanúgy áldozatai, mint a lap előfizetői.
A Bihar megyében terjesztett lap kiadóját a számos médiaérdekeltséggel is rendelkező Ioan és Viorel Micula ikertestvérek hozták létre és tartották fenn. Az elsősorban ásványvizet, üdítő és szeszes italokat gyártó és palackozó vállalkozók vagyonát 2017 végén 175-180 millió euróra becsülte a Capital gazdasági napilap.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …