Megnyílt Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája a fővárosban, a KViHotel Budapest – jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok a hotel sajtóbejárásán hétfőn Budapesten.

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult. A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is működik. Minden funkciót egyetlen alkalmazásba integráltak, ez a TMRW Hotels alkalmazás, amit két év alatt fejlesztettek ki, és a KViHotelben teszteltek először – mondta.
Az MTI-nek elmondta: a szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.
Hozzátette: a fejlesztés ötlete abból indult, hogy az okostelefon személyes tárggyá vált. Ha a légiközlekedésben elég egy okostelefon az utazáshoz, akkor a szállodaiparba miért ne lehetne átültetni mindezt. Az alkalmazással a szálloda minden vendégoldali szolgáltatását kezelheti a vendég. A TMRW Hotels alkalmazás Appartments változata airbnb apartmanházakat üzemeltetőknek készült, míg a TMRW Offices irodák számára fejlesztett alkalmazás a napokban mutatkozik be, és a hostelek számára készülő TMRW Hostel is hamarosan elérhető lesz – ismertette.
A szoftver fejlesztése 15 ezer munkaórát vett igénybe. A szálloda és a TMRW alkalmazás Budapest egyik legnagyobb startup vállalkozása lett. A megoldás szabadalmaztatási eljárását tavaly elindították. Az alkalmazást más szállodáknak, hoteleknek licensz-szerződéssel tervezik értékesíteni, a mérettől függően egyedi díjat kalkulálnak ki – ismertette.
Palicz Péter, a KViHotel Budapest igazgatója, a TMRW Kft. kereskedelmi igazgatója  azt mondta, hogy a foglalás-ottartózkodás-kijelentkezés alapélménye évtizedek óta nem változott, miközben az utazáshoz kapcsolódó más szolgáltatásokban – repülés, taxi – a digitalizáció sokkal hangsúlyosabban megjelent. A bejelentkezés nincs helyhez kötve, a bejelentkezési ablak 48 órával érkezés előtt megnyílik, amikor kiválasztható az emelet és a szoba. A bejelentkezést követően e-mail üzenetekben folyamatosan tájékoztatják a vendéget. A vendégnek lehetősége van okostelefonjával a szobája hőmérsékletének beállítására is, hogy érkezéskor a kért hőmérséklet fogadja. A szálloda virtuális recepciósa az ajtónyitástól az étterem ajánlásáig éjjel-nappal mindenben segítséget tud nyújtani. Kijelentkezéskor, a vendég e-számlát kap a fizetésről.
Közölte: cseretelefonok állnak rendelkezésre arra az esetre is, ha a vendégnek lemerülne a készüléke vagy a szobában felejtette volna a telefonját. Az informatikai biztonságra és az azonosításra szintén nagy hangsúlyt fektettek – jelezte. Az alkalmazás az adatvédelmi szabályozásnak megfelel, már az új uniós adatvédelmi rendeletnek (GDPR) megfelelően alakították ki.
Kérdésre kitért arra is, hogy  a  recepció üzemeltetésének költsége minimalizálható, hiszen a hotelben nincs fizikailag recepciós, a takarítás folyamata optimalizálható és költsége csökkenthető. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja.
A TMRW Hotels alkalmazás fejlesztője és a KViHotel beruházója a KVK cégcsoporthoz tartozik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…