Londoni merénylet – Szydlo: Európának szembe kell szállnia a terroristákkal

0

Európának szembe kell szállnia a terroristákkal – jelentette ki vasárnap Beata Szydlo. A lengyel kormányfő és Andrzej Duda elnök részvétüket nyilvánították a londoni merénylet kapcsán.

„Újabb brutális támadás, újabb áldozatok. (…) Európának  bátran szembe kell szállnia a terroristákkal” – írta meg Szydlo vasárnap hajnalban a Twitter közösségi honlapján közzétett részvétnyilvánító nyilatkozatban.
Együttérzését fejezte ki Andrzej Duda is. Európának „egységre és szolidaritásra, egyúttal azonban határozott és kemény magatartásra van szüksége” – értékelte ez alkalomból a Twitteren közzétett bejegyzésben.
A lengyel külügyminisztérium vasárnapra virradó éjjel közzétett hivatalos közleményében „legmélyebb részvétét” nyilvánította az Egyesült Királyság tkormányának és népének.
A Londonban nagy számban élő lengyeleket, valamint az ott tartózkodó lengyel turistákat „különös óvatosságra” intették, és arra hívták fel őket, hogy kövessék a helyi hatóságok  utasításait. A külügyi tárca ellenőrzi, hogy esetleg lengyel károsultjai vannak-e a merényletnek – áll a közleményben.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …