Lavinaveszély miatt felfüggesztették a Kelemen-havasokban lezúdult pénteki lavina harmadik áldozatának a keresését

0

Az újabb lavinák veszélye miatt az észak-erdélyi Kelemen-havasokban ideiglenesen felfüggesztették a pénteki lavina harmadik áldozatának a keresését – közölte szombaton a Mediafax hírügynökség a dornavátrai hegyimentő-szolgálat vezetőjére hivatkozva.

Az első áldozatot – aki sötétedés után adott hírt a balesetről – mintegy két órával a vészjelzés leadása után életben találták a keresők. Két órával később került elő a második áldozat – egy nő – holtteste. A harmadik áldozatot éjfél utánig hiába keresték. Ekkor a mentőkre leselkedő veszélyek miatt felfüggesztették, és szombaton sem folytatták a keresést.

Fotó: ISU „Bucovina” Suceava

Petrica Ariciuc, a dornavátrai hegyimentő-szolgálat vezetője elmondta: a harmadik áldozatot egy olyan térségben kellene keresni, ahol két völgy találkozik egymással. Pénteken a kisebbik völgyön zúdult le a lavina, és a nagyobbik völgyön is bármikor elindulhat.
„Egyelőre nem tudjuk, mikor kezdhetjük újra a kereséseket” – idézte a Mediafax a hegyi mentők vezetőjét.
A két hivatásos tűzoltóból és egyikük barátnőjéből álló önkéntes hegyi mentő csapat a román nemzeti ünnep alkalmából zászlót vitt a Pietrosz-hegycsúcsra, amikor a pénteki baleset történt. Egyiküknek sikerült kiszabadulnia, és több mint három óra alatt eljutnia egy olyan helyre, ahonnan mobiltelefonon riaszthatta a mentőket. A riasztás már azután történt, hogy a térségben besötétedett.
Az ünnepi zászlókitűzést 2013 óta évről évre megszervezi a dornavátrai (Vatra Dornei) hegyimentő-szolgálat. Ennek keretében a Dornai-medencét körülvevő négy legmagasabb csúcsra visznek fel román zászlót a környék hegymászói. A balesetet szenvedett csoport a 2012 méter magas Pietrosz-csúcs meghódítását vállalta.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …