Külföldi sajtó Magyarországról – Berlin, Brüsszel

0

A Die Welt című német konzervatív lap a visegrádi négyek és Ausztria kapcsolatával, míg az EUObserver című brüsszeli hírportál a lengyelországi helyzetről elfogadott európai parlamenti határozattal összefüggésben foglalkozott pénteken Magyarországgal.

Boris Kálnoky a Mit gondolsz, mennyire megbízható Sebastian Kurz? című írásában a Die Welt kiemelte: Orbán Viktor magyar és Sebastian Kurz osztrák kormányfő jól megértik egymást, például a menekültpolitikában, és „így egy hatalmi tömb is kialakulhat”, de a kapcsolatot bizalmatlanság terheli, azért is, mert Ausztria szoros kapcsolatban van Németországgal.
A Die Welt online kiadásában megjelent elemzésében kifejtette, hogy a visegrádi csoport fővárosaiban „nemcsak emberi, hanem tartalmi” okok miatt is lelkesedéssel fogadták az „osztrák fordulatot”. Az öt kormány érdekei és a korábbi konfliktusok feloldódása jó alapot biztosít az együttműködéshez. Azonban az uniós integráció további mélyítésével kapcsolatban „súrlódások” lehetnek – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a visegrádi országok nem akarnak befogadni menekülteket, Ausztriának viszont, erős nyomásnak kitett célországként a menekültek elosztása az érdeke, ami viszont „a kelet-európaiak szempontjából több EU-s integrációt és a nemzetállamok kompetenciáinak gyengülését jelenti”.
Mint írta, Ausztria és Németország szoros kapcsolata révén elképzelhetőnek tűnik, hogy „Kurzot végül meg lehetne nyerni az erősebben integrált EU ügyének, ha Németország ezt akarja”.
A visegrádi országok Béccsel szembeni bizalmatlanságának történelmi okai is vannak – tette hozzá a Die Welt szerzője, felidézve a Habsburg-ház uralkodóinak tevékenységét, illetve a Habsburgok elleni szabadságharcokat. Kifejtette, hogy „ennek a történelmi, kollektív emlékezetnek van egy aktuális dimenziója is”. Orbán Viktor a környezetéből származó értesülések szerint a legutóbbi időkig +német provinciának+ tartotta Ausztriát, és mint régen, úgy most is az a kérdést teszik fel (a visegrádi országok), hogy meg lehet-e bízni Ausztriában.


Az EUObserver brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy az Európai Néppárton (EPP) belül felháborodást keltett a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának minapi sajtóközleménye, amelyben élesen tiltakoztak a lengyelországi helyzetről elfogadott EP-határozat ellen.
Az EP a néppárti, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakciók javaslatára szerdán kezdeményezte az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindításának előkészítését Lengyelországgal szemben. A magyar kormánypárti képviselők a határozat ellen szavaztak, és közleményt adtak ki, amelyben elfogadhatatlannak nevezték, hogy „Brüsszel nyomást gyakoroljon szuverén tagállamokra”, valamint azt állították, hogy Varsót határozott bevándorlásellenes álláspontja miatt büntetik.
A híroldal azonban rámutatott: az elfogadott határozat a lengyel jogállamisági helyzettel kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat, s nem érintette a migráció ügyét.
Pedro Lopez de Pablo néppárti szóvivő az EUObservernek megerősítette, hogy vita robbant ki a konzervatív erőket összefogó pártcsaládon belül a kommüniké nyomán, amely „sokaknak egyáltalán nem tetszett”. „Mindenki tisztában volt vele, hogy a határozat ellen fognak szavazni, azonban más kérdés, hogy az ügyet a nyilvánosság elé viszik” – mondta.
A szóvivő elmondta ugyanakkor, hogy a Fideszt is a soraiban tudó EPP nem tervez szankciókat, „nem kezdhetik ugyanis cenzúrázni a sajtóközleményeket”.
Az uniós ügyekkel foglalkozó portál arról számolt be, hogy Janusz Lewandowski lengyel néppárti képviselő „dühös” volt a frakcióülésen, és kiemelte, számítottak rá, hogy a magyar delegáció a határozat ellen fog szavazni, mert „az igazságügyi rendszerrel és a civil társadalommal kapcsolatos lengyelországi fejlemények hasonlók ahhoz, mint ami Magyarországon történik”.
„Ahelyett, hogy csendben maradtak volna, közleményt adnak ki, átlépve a hűség minden vörös vonalát” – közölte Lewandowski névtelenséget kérő források szerint.
Frank Engel luxemburgi képviselő pedig azon véleményének adott hangot, hogy a közlemény „sértés a lengyelek és a frakció tagjai számára egyaránt”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …