Külföldi sajtó Magyarországról – Berlin

0

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív német lap a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésével, valamint Kína és a kelet- és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A vasárnapi lap Messze és egyre messzebb Nyugat felé címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy „idegesíti Brüsszelt” a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai részvétellel kezdett felújítása.
Idézte Vang Hsziao-tao, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke minapi szerbiai beszédét, miszerint a vasútvonal korszerűsítése révén stratégiai kapcsolat alakul ki, amely a kínai Selyemút kezdeményezést és Európa fejlesztési stratégiáját is előmozdítja. Hozzátette, hogy ezt a stratégiai kapcsolatot a két fél közül csak az egyik, Kína építi, az EU-s intézmények pedig „semmit nem tettek hozzá, éppen ellenkezőleg, évek óta kifogásokat emelnek a projekt ellen”.
Kifejtette, hogy Orbán Viktor számára többről szó, mint egy vasúti pálya felújítása, a magyar kormányfő már 2010 óta a keleti nyitás politikáját követi, és joggal hangsúlyozza, hogy országa a visegrádi államok körében egyértelműen az első helyen áll a Kínával folytatott kereskedelmet illetően.
A budapesti csúcstalálkozóval összefüggésben kiemelte: egyelőre még csak spekulálni lehet arról, vajon Peking céljai között szerepel-e „az Európai Unió megosztása vagy gyengítése”, de már vannak arra utaló jelek, hogy a Kínával szorosan együttműködő országok hajlandóak a pekingi vezetés érdekeinek megfelelően eljárni. Így Görögország megakadályozta egy Kínát bíráló jelentés elfogadását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, és az EU által kezdeményezett jelentés ügyében „Orbán is kifejezetten a kölcsönös kioktatás ellen foglalt állást”.
A FAS szerzője egy német elemzőt idézve hozzátette: Kína számára nem érdektelen, hogy olyan partnerei legyenek, amelyek nem kérik számon folyton az emberi jogok betartását.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …