Kövekkel dobálnak buszokat a brüsszeli Molenbeek városrészben

1

Az egyre gyakoribbá váló kődobálások miatt a De Lijn nevű flamand távolsági busztársaság sofőrjei nem hajlandóak áthaladni Brüsszel Molenbeek nevű városrészének egyes utcáin – írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.

A napilap információi szerint Brüsszel főként muzulmánok lakta Molenbeek nevű kerületében, az utcán játszó gyerekek és fiatalok január óta rendszeresen kövekkel dobálják meg a távolsági buszokat.
A buszvezetők arról számoltak be, hogy – abban az utcában, ahol tavaly tavasszal a hatóságok elfogták a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások megszervezésével vádolt Salah Abdeslamot – a buszokat ért kőzáporban több szélvédő és oldalsó ablak tört be, vagy keletkezett másmilyen kár a járművekben.
A sorozatos incidensek miatt a Belgium északi, flamand nyelvű tartománya felé induló járművek vezetői bejelentették, hogy a jövőben nem haladnák át a kerület ezen utcáján és bizonyos más területein, mivel nem érzik munkáltatójuk támogatását saját és utasaik védelmére vonatkozóan.
A sofőrök a busztársaság vezetői mellett a helyi rendőrséget is tétlenséggel vádolják.
A beszámoló szerint a rendőrség megerősítette a támadásokról szóló híreket. Hozzátették a kődobálás a város más kerületeiben is előfordul és a brüsszeli tömegközlekedés járatait is érinti.
Francoise Schepmans, a kerület polgármestere elmondta, egy korábbi támadás bejelentését követően a hatóságok egy 18 éves fiatalt állítottak elő, ügyét június folyamán tárgyalják – tájékoztatott a napilap.
Belgium körülbelül 11 milliós lakosságából legalább fél millióan vallják magukat muzulmán vallásúnak. A főváros lakosságának már több mint 20 százaléka muszlim.
Molenbeek a brüsszeli iszlamisták fellegvárának számít. Úgy 2015 novemberében, Párizsban, mint a 2016 márciusban, Brüsszelben elkövetett terrortámadás szálai a kerületbe vezettek. Európából a lakossági arányaihoz képest Belgiumból, az országon belül is Molenbeekből csatlakoztak legtöbben az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Európából, a Szíriából hazatért harcosok közül legtöbben ebben a kerületben laknak.
Tavaly március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is volt. E támadások elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …