Korál 40: a legendás zenekar az Arénában ünnepel májusban

0

Fennállása 40. évfordulóját ünnepli a Korál együttes május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Balázs Fecó énekes, billentyűs, zeneszerző által vezetett csapat két éve állt utoljára színpadon.

„Sikerült olyan programot összeállítani a koncertre, hogy minden elhangzik, ami lényeges volt az elmúlt négy évtizedben” – mondta Balázs Fecó az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
Mint kifejtette, a koncerten a zenekar tagjai mellett közreműködik Fekete-Kovács Kornél (trombita), Elek István (szaxofon), a billentyűs Herrer Pál, aki annak idején a Korál állandó turnézenésze volt, a Virtuózok Kamarazenekar és lesznek meglepetések is.
Balázs Fecó a hatvanas évek végétől a Neotonban, majd a hetvenes évek elején a Taurusban zenélt. Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal – a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal – állt össze: a stílus a hard rockot a lírai dalokkal vegyítette.
A zenekar első lemeze a ma már hihetetlennek tűnő csaknem 250 ezer példányban kelt el. A dalok szövegeit Horváth Attila írta, a Balázs-Horváth szerzőpároshoz olyan slágerek fűződnek, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.
A csapat négy remek lemez (I. – 1980, A túlsó part – 1982, Az óceán – 1984, Korál IV. – 1986) után 1986-ban leállt. Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban. A zenekar 2006-ban egy zömmel új dalokat tartalmazó lemezt is kiadott Ne állj meg soha címmel.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Programok

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Hegyi Barbara és Seress Zoltán Ajkán töltenek el néhány pásztorórát!

A “Szexpedíció” egy tabutémát feszeget, vígjátéki keretek között: Mi történik, ha eg…