Koalíciós szópárbajt eredményezett a Bécs belvárosába tervezett betonakadály építése

0

Koalíciós szópárbajt váltott ki a Bécs belvárosába tervezett biztonsági koncepció megvalósítása, miután Christian Kern kancellár leállíttatta a kancellária hivatalt védeni hivatott betonakadály építését – számolt be a Die Presse című osztrák lap pénteken.

A tervek szerint nyolcvan centiméter magas és egy méter széles fal, amelyet terrorista cselekmények elleni védelem miatt készültek felhúzni, mégsem valósul meg.
A munkálatok már korábban elkezdődtek, és a fal alapozási munkái elkészültek. Az utóbbi napokban azonban számos bírálat hangzott el a fal építésével kapcsolatban, építészek és biztonsági szakértők emelték fel szavukat, többen a történelmi városrész elcsúfításáról beszéltek.
Egyelőre tisztázatlan, hogy melyik minisztérium indíttatta el a fal építését, mindkét érintett tárca a terv elutasításáról beszél, és a másik felet nevezi meg ötletgazdaként.
Thomas Drozda kancelláriaminiszter „őrült, buta és furcsa” ötletnek nevezte a tervet, amelyről elmondása szerint a média beszámolói alapján értesült néhány nappal ezelőtt. A szociáldemokrata politikus egyúttal azt szorgalmazta, hogy október végéig a belügyi és gazdasági tárca mutasson be egy „építészetileg indokolt megoldásról” szóló koncepciót, amely nemcsak a kormányzati negyed, hanem a városban lévő „kritikus helyszínek” védelméről szól.
Wolfgang Sobotka belügyminiszter pedig arról beszélt, hogy a tárca biztonsági tervei között nem szerepelt a fal építése, tudomása szerint a kancellária hivatal utasítására kezdték el az építkezést. A néppárti politikus úgy nyilatkozott, hogy a tárca által leadott anyagokban még forgalomlassítás és forgalomkorlátozó oszlopok felállítása szerepelt. A miniszter szerint a végső döntés Bécs város vezetését illeti meg, továbbá ők a felelősek az eddigi költségekért is. A Die Presse úgy tudja, hogy a kancelláriahivatal előtti térre tervezett biztonsági intézkedésék nagyjából 325 ezer euróba (több mint száz millió forint) kerülnek.
A kivitelezést végző Porr építési vállalkozás szóvivője a Der Standard című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy ugyan meglepődtek a munkálatok leállításán, gazdasági kár nem éri őket. Tájékoztatása szerint úgy értesültek a kancelláriahivataltól, hogy az építkezést a kancellária hivatal előtt lévő tér egészén leállították.
A kancellária előtti térre vonatkozó biztonsági koncepció 2014 óta áll rendelkezésre, abban azonban nem szerepel fal építésének terve – mondta Bernhard Treibenreif, a Cobra elnevezésű speciális rendőri egység vezetője az Ö1 rádióban pénteken. Treibenreif a lesüllyeszthető forgalomkorlátozó oszlopok létesítését javasolta, és arról beszélt, hogy bevett nemzetközi gyakorlatnak számít a kormányzati negyed védelme.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …