Kitömött állatot fotózott Az év természetfotósa verseny egyik kategóriagyőztese

0

Kitömött állatot fotózott nyertes felvételéhez, ezért kizárással sújtották a Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) pályázat egyik kategóriagyőztesét.

Az éjszakai rabló című felvételt, amely egy termeszvárat éjszaka megközelítő hangyászt ábrázol egy brazil természetvédelmi parkban készítette Marcio Cabral. A fotópályázatot évtizedek óta meghirdető londoni Természettudományi Múzeum pénteken közölte, hogy a szabályokat megsértve a fotós kitömött állatot használt a képhez.
Cabral tagadja, hogy meghamisította volna a jelenetet, és közölte, van tanúja, aki vele volt azon a napon. Más fotósok és turisták is voltak a parkban, ezért nagyon valószínűtlen, hogy valakinek ne tűnt volna fel, hogy egy kitömött állatot szállítanak, és óvatosan elhelyezik abba a pozícióba – nyilatkozta Cabral a BBC News-nak.
„Ez a kizárás emlékeztesse a jelentkezőket arra, hogy a szabályok és a versenyszellem mindennemű áthágása végső soron kiderül” – hangoztatta Roz Kidman Cox, a pályázat zsűrijének elnöke.
A hangyászról készült felvétel az 2017. évi verseny Állatok saját környezetükben kategóriájának győztese volt. A felvétel körülményeire emlékezve a fotós arról írt, hogy teljesen váratlan volt az állat megjelenése: egyenesen besétált a fotózásba.
A múzeum szerint a közelmúltban kívülállók hívták fel a figyelmüket arra, hogy a jelenet megrendezett és az éhes rabló valójában egy állatmodell, amely a természetvédelmi park látogatóközpontjánál látható.

A kitömött állatmodell

A múzeum öt tudóst kért fel a fotó megvizsgálására, és arra, hogy vessék egybe a kiállított állatmodellel.
A szakemberek – akik között kitömött állatok szakértője, valamint dél-amerikai emlősök kutatója is volt – megállapították, hogy ugyanarról az állatról van szó. Túlságosan megegyezőnek találták a foltokat, az állat testtartását, a morfológiát és szőrcsomóinak állását.
A múzeum szerint a fotós teljességgel együttműködött a vizsgálattal, átadta az alapanyagokat, azokat a felvételeket is, amelyeket a győztes felvétele előtt és utána készített. Azokon azonban a hangyász egyáltalán nem volt látható.
Mint Cabral megjegyezte, sajnos nincs másik képe az állatról, mivel a felvétel hosszú, 30 másodperces expozíciós idővel és ISO 5000 érzékenységgel készült. Hozzátette, hogy a vaku villanásai miatt az állat elhagyta a helyszínt, így nem tudott róla másik felvételt készíteni.
Nem ez az első alkalom, hogy a verseny zsűrije kizárja valamelyik győztest. 2009-ben a nagydíjat elnyerő felvételt fosztották meg díjától, az a fotó egy kerítést átugró farkast ábrázolt. A vizsgálat megállapította, hogy nem vadon élő, hanem állatkerti álaltról készült a fotó.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …