Keserédes Pünkösdi verseny!

0

Interjú Zoltánnal a rövidre sikerült Pünkösdi rallycross parádé után.

Miként abszolváltad a vasárnapi napot a Pünkösdi Rallycross parádén a Rabócsiringen?
– Vasárnap, az első előfutamban a második murvás rész után kétszer is keresztben jöttem ki az aszfaltra, és ezzel sok időt veszítettem de az utolsó körben így is utolértem a versenytársakat. Sajnos a két hibám miatt nem maradt idő támadásra. A második előfutam előtt eldöntöttem bármi is történik, nem fogom elvenni a gázt. A rajtom jól sikerült az első kanyarban összeakaszkodtam az egyik versenyzővel, de én voltam jobb pozícióban így be kellett állnia mögém. Ezt a pozíciót végig tartani tudtam, aminek életem első futamgyőzelme lett az eredménye.

A hétfői rajt utáni versenybaleset megálljt parancsolt sajnos neked, hisz mozgásképtelenné vált az Opel Astra. Mi is történt?
– Hétfőn, a harmadik előfutamon teljes extázisban álltam fel a rajtrácsra az előző napi teljesítményem után. A stratégiám ugyanaz volt, mint vasárnap, gáz elvétel nélkül eljutni a murvás részig és hogy a mellőlem rajtoló versenyzőtársat lerajtoljam és előtte forduljak be az első kanyarba. A rajtnál az ötös pozícióban álltam. A rajtom megint nagyon jól sikerült, és a kanyar bejáratáig minden a tervek szerint alakult. kb háromnegyed autónyi előnyt szedtem össze a mellettem levő versenyzőhöz képest. Sajnos a harmadik pozícióból induló autót beforgatták elém, de mivel én álltam a gázon így esélyem sem volt reagálni. Felnyomott a palánkra a hűtővizem elfolyt, és a futómű is megsérült így ki kellett állnom.

A szervizben neki álltatok orvosolni a hibát, de sajna nem sikerült rajthoz állni a következő futamban. MI lett a vassal?
– Az autó eleje sérült, ami elmozdította a bölcsőt, illetve a hűtő is megsérült. A srácok nekiálltak megjavítani az autót, de ehhez alkatrészek kellettek volna. Végül alkatrészt tudtunk volna szerezni, de akkor is össze-vissza állt volna a futómű, ezért úgy döntöttem ezt a versenyt feladom.

Legközelebb hol találkozhatunk veled?
– Legközelebb én és a csapat (INTER EUROPE TEAM), a Nyirádi versenyen fogunk rajthoz állni. Bár a pálya ismeretlen számomra ennek ellenére mindent meg fogok tenni, hogy jó eredménnyel zárjam a hétvégét. Köszönöm az interjút!

Bugovits Zoltán – Inter Europe Team
EUROASZFALT Rallycross OB III. RabócsiRing
Opel Astra – 2018.05.20-21.

 

Partnereink segítségét köszönjük: Kz Invest Kft., Hauser Magyarország Kft., Targo Trans Kft., Formula Magazin, Inter Cars, Pannon Titán Kft., Kelet Transz 2000 Kft.,

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…