Az előrejelzések szerint nem kell komoly viharra számítani a csütörtökön 9 órakor Balatonfüredről elrajtoló 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon, melyen mintegy hatszáz hajó részvétele várható – tájékoztatták a szervezők a sajtót szerdán a tóparti városban.

A hatszáz vitorlás körülbelül háromezer résztvevőt jelent.
Az elmúlt évben a rendkívüli időjárás miatt kisebb volt a létszám, de idén az előrejelzések szerint nem kell hasonlóra számítani – mondta Náray Vilmos kommunikációs vezető.
Tavaly a verseny rajtját megelőző este vihar volt Balatonfüreden, ami komoly károkat okozott több vitorlásban, ezért a vártnál jóval kevesebb hajó tudott nekivágni a versenyek.
A mezőny a Balatonfüred előtti mintegy hat kilométer széles rajtvonalról egyszerre indul el keleti irányban, innen Balatonkenese és Siófok érintésével a tihanyi szoroson át Keszthely felé haladnak és a balatonfüredi hajóállomás előtt érnek célba a hajók. A táv hossza légvonalban 155 kilométer, melyet maximum 48 óra alatt kell teljesíteni az indulóknak.
A győzelemre esélyes hajósok közül kiemelkedik a tizenkétszeres bajnok, tavaly is első Litkey Farkas a Festipayjel, a jelenlegi 7 óra 13 perc 57 másodperces rekordot 2014-ben felállító Józsa Márton az Opel Fifty-Fiftyvel, de itt lesz a 2015-ös győztes svájci Safram csapat Rodolphe Gautier vezetésével, illetve a többszörös világbajnok német Roland Gäbler is.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy ezúttal az első hajók már 16 óra körül célba érhetnek.
A Kékszalag Erste World Nagydíj Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenye. Az első versenyt 1934. július 27-én tartották 21 résztvevő hajóval, ezt Ugron Gábor nyerte meg a Rabonbán I-gyel. A legtöbben – 9 nemzet 3115 versenyzője 593 hajón – a 42. Kékszalagon indultak. A legtöbb versenyt, tizenkettőt Litkey Farkas nyert, tizenegyszer egytestű, és egyszer, 2016-ban kéttestű hajóval.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…