39º RALLY INTERNAZIONALE DEL CASENTINO ralin vett részt Juhász Csabi szinte már törzsversenyzőként a testvérével, Zsoltival ahol kategóriagyőzelmet szereztek.

Csabit kérdem a győztes verseny után.

Tíz gyors várt rátok a két versenynap alatt. Rögtön péntek este egy városi gyorssal kezdtetek. Miként sikerült a Renault Clio-val teljesíteni a pályát?

Szörnyen. Azt hiszem, hogy tök utolsó időt mentünk. Nem működött a kézifék, ezért elrontottam a legelső kanyart, ahol át kellett mennem a gumikon. Rengeteg időt vesztettem ezen a szlalom jellegű gyorsaságon, ezért jókora hátrányból kezdtem a második napot.

Szombat reggel egyből egy 21 kilométeres Corezzo szakasszal kezdtetek, majd az Ornina, és Crocina nevű gyorsok is következtek, amik még nem szerepeltek eddig az útvonal lapon. Mennyire sikerült a két pályabejárásból felírni a pályát, és mire is volt az elég?

A rajtban várakozva megbeszéltük, hogy a tesztelésnek szánjuk ezt a versenyt. Ebből adódóan nem mentünk 100%-on, de így is jó tempót autóztunk, sikerült a kategória első helyre állnunk. Nem volt rossz az itiner, persze utólag ennyi tapasztalattal a hatunk mögött, tudnánk még rajta javítani.

A Barbiano, Caiano gondolom, már fejből megy nektek. Így volt most is?

Igen, ezeken a pályákon már mentem párszor. Itt jobban tudtam az autóra figyelni, kiismerni.

A szombati versenynapra a koronát a Talla szakaszon tettétek fel ahol a Mitropa értékelésben az előkelő negyedik helyen végeztetek. Ennyire bejött neked az éjszakai gyors?

Bejön, de most nagyon lassan mentünk. Abszolutban nagy volt a különbség előttünk és mögöttünk is. Nem volt értelme sietni. Begyűjtöttünk egy Mitropa negyedik helyezést, ezt nem akartam kockáztatni.

Jó pár versenyautóval indultál már a Mitropa Rally Cup versenyein. Most egy Renault Clio R3T-vel vettél részt. Mi miatt döntöttél újra az elsőkerekes autó mellett?

Az R5-os autó számunkra megfizethetetlen. Jobban szeretek „A” csoportos autóval versenyezni, így a költségvetésünket tekintve jelenleg ez a legmagasabb kategória, amit fenn tudunk tartani.

 Két hét múlva magyarországra látogat a Mitropa rally nemzetközi mezőnye. Ott láthatunk téged a testvéreddel?

Igen, már beneveztünk, a Clioval.

Végezetül, miként is sikerült számotokra a Casentino rali? Hogy feküdt a Clionak?

Az autó versenyképes a kategóriájában és számomra ez a fontos. Nem akarok nagyobb kategóriában versenyezni úgy, hogy nincs meg a hátterünk ahhoz, hogy nyerjünk. Inkább jobban érzem magam egy Clioban, ha tudom, hogy ezzel a kocsival nyerhetek. Az autót még finomítani kell, rám kell állítani. Ha ez sikerül, akkor nagyon gyorsak leszünk.

Köszönjük Partnereink segítségét: Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Phobextools – Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen – kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. – www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS – West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft.,www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft., HUN-Therm Consulting Kft., Balázs-Diák Kft.

Foto: Alessandro Zini – PhotoZini

 

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…