Jövő pénteken kezdődik a Pápai Játékfesztivál, ahol mintegy száz program közül válogathatnak a látogatók. A három napos rendezvényen többek között koncertek, vízi és ügyességi játékok várják a családokat – tájékoztatta az MTI-t a fesztivált szervező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatóhelyettese.

Bognárné Novák Ilona elmondta, hogy három helyszínen 20 koncerttel várják az érdeklődőket a péntektől vasárnapig tartó 27. Pápai Játékfesztiválon.
Hozzátette: a Várkert játékvárossá változik a fesztivál napjaiban, ahol több száz készség- és képességfejlesztő játék, kézműves kuckó és játszópark valamint a legkisebbeknek való gyerekjátékokkal baba és gyermeksziget várja a gyermekeket. A fesztivál újdonsága, hogy a Fő téren felállított medencében vízi játékokban próbálhatják ki ügyességüket a játékos kedvűek.
A szervező elmondta azt is, hogy látható és kipróbálható lesz a Tintaló Társulás automata bábcirkusza, amely a cirkusz világát, kulisszatitkait mutatja be, este pedig az LGT Emlékzenekar lép színpadra. Az Erzsébet ligetben a helyi amatőr könnyűzenei együttesek mutatkoznak be a közönségnek a fesztivál nyitónapján- fűzte hozzá.
A Várkertben fából és boroshordóból készített fajátékok várják az érdeklődőket, ahol a játékok segítségével megismerkedhetnek az őshonos magyar állatfajtákkal és több mint 200 játék közül is választhatnak.
A Várkerti színpadon szombaton Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar játszik, valamint meghallgathatják Csernik Szende székely mesemondó meséjét is az érdeklődők és a bemutatkoznak a határon túlról érkező táncegyüttesek is.
Vasárnap mások mellett fellép a budapesti Cakkumpakli színház, a társulat a Furfangos mese című előadást viszi színre óriásbábokkal, élőzene kíséretében.
Kézműves foglalkozások és kirakodóvásár várja a látogatókat és népi ételeket, italokat is lehet majd kóstolni mindkét napon. Az Erzsébet ligetben motoros találkozó lesz, ahol a tervek szerint több mint ötven veterán jármű látható majd, valamint lesz veteránautós és motoros felvonulás, ügyességi bemutató is.
A szervező beszélt arról is, hogy idén is lesz miniolimpia. A sporttalálkozóra a határon túlról és több hazai városból is érkeznek versenyzők, akik hét helyszínen hét sportágban mérik össze tudásukat.
A program kísérőrendezvényeként kerékpár- és gyalogtúrát is szerveznek – fűzte hozzá.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Programok

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Hegyi Barbara és Seress Zoltán Ajkán töltenek el néhány pásztorórát!

A “Szexpedíció” egy tabutémát feszeget, vígjátéki keretek között: Mi történik, ha eg…