Jöttünk, láttunk, győztünk!

0

Kategóriagyőzelmet szerzett Nagy Benjámin az Euroaszfalt Országos Rallybajnokság ötödik futamán a Rabócsi Ringen. Ezzel az éves bajnokságban megerősítette a helyét az előkelő második helyen ebben, a világon egyedülálló sorozatban.

Benit a boldog pilótát kérdezem a sikeres verseny után.

Az éves bajnokság második helyén érkeztél az évzáró versenyre a Rabócsi Ringre. Milyen céllal is indultál?
– Az első helyért, már a szezonban három futamon keresztül előjövő műszaki hibák végett nem tudtam harcolni, így hát a célom a második pozíció megtartása volt. Bizakodóan indultam neki a hétvégének a nyári máriapócsi futamon mind a három előfutamot megnyertem, a döntőben egy fékhiba végett lesodródtam és versenytársam Túri Tomi már nem tudott kikerülni. Ebből a hétvégéből kiindulva nyugodtan vártam a versenyeket.

Szombaton szabadedzések, és két kvalifikációs futam várt rád. Miként is sikerültek?
– A kvalikifációs futamot megnyertem és vártuk a vasárnapot.

Vasárnap egy kvalit, és egy döntőt kellet teljesítened. Úgy alakultak a dolgok, ahogy szeretted volna?
– A harmadik kvali futamban nem működött a gázpedálszenzor, ezzel nem hajtott a hátsó elektromos hajtásom, és így csak a második helyre tudtam bejönni. Ráadásul az a futam piros zászlóval lett leintve, mert egyik sporttársam versenybalesetet szenvedett. A sátor alatt pattanásig feszült a helyzet. Mindenki izgalommal várta a döntőt. A döntőben a jó Joker taktikámnak és a gyors tempómnak köszönhetően megnyertem a versenyt.

Miként értékeled a hétvégédet és a 2020-as rallycross szezonodat?
– Mindig a tőlem telhető legjobbat igyekeztem kihozni magamból. De hát ez egy technikai sport, a tudás mellé szerencse is kell. Nem vagyok csalódott, meg vagyok elégedve a második hellyel.

Köszönöm drága szüleimnek, és kedves iskolámnak (Bocskai István Református Iskola, Halásztelek)

Köszönet Farkas Roland barátomnak, szerelőmnek a verseny alatt nyújtott jó tanácsokért.
Köszönöm a felkészülésemben való segítséget Buczkó Péternek és a Stabilty Workout-nak.

Köszönöm a töretlen bizalmat a Fémalk Zrt-nek!

– Hajósi Miklós –
Fotó: Hajóka SportFotó

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…