Külföld Jogosítvány bevonásával és az ország elhagyásának tilalmával büntethetik Ukrajnában a gyermektartást nem fizetőket Közzétett 2018-02-06 0 Életbe lépett kedden az a megszigorított jogszabály Ukrajnában, amelynek alapján mostantól akár a járművezetői engedély ideiglenes bevonásával, illetve az ország elhagyásának tilalmával büntethetik azokat a szülőket, akik nem fizetik a gyermektartást. Az említett büntetést azokra szabhatja ki a bíróság, akik több mint hathavi gyermektartásidíj-tartozást halmoznak fel. Ezen túlmenően megtilthatja még a bíróság a tartásdíjfizetés elmulasztójának, hogy vadász-, vagy önvédelmi fegyvert használhasson, de bevonhatja a vadászengedélyét is. Ezenkívül kiszabhatnak büntetésként szociális munkát is, hogy az elkövető az ily módon szerzett keresetből pótolja az elmaradt tartásdíjat. Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Pavlo Petrenko igazságügy-miniszter nemrég bejelentette: a tartásdíjfizetés elmulasztóit jegyzékbe veszik, és a benne szereplő neveket nyilvánosságra hozzák. Ez alól nem lesznek kivételek sem állami tisztségviselők, sem semmilyen beosztású személyek. A tartásdíjfizetés elmulasztóival szembeni büntetés szigorításáról szóló törvényt a parlament tavaly december elején szavazta meg. Az igazságügyi minisztérium tavaly közzétett adatai alapján Ukrajnában mintegy 70 ezerrel csökkent a házasságot kötők száma 2016-ban 2015-höz képest. 2016-ban a válóperek száma csaknem elérte a 35 500-at. Szakértők a válások évről évre növekvő számáért, valamint a házasságkötési hajlandóság csökkenéséért elsősorban az ország rossz gazdasági helyzetét teszik felelőssé. Rámutatnak arra, hogy egyre több együtt élő pár dönt úgy, hogy nem kötnek házasságot, mert nem engedhetik meg maguknak az esküvővel járó költségeket. A válások számának emelkedéséhez pedig az utóbbi években szerintük nagy mértékben hozzájárul a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus is. Felmérések tanúsítják, hogy a hazatérő veteránok gyakran válnak erőszakosakká feleségükkel, családjukkal szemben, emellett magas számban vannak köztük poszttraumás egészségi problémákkal küzdők is.