Iszapömlés – Hetvenmilliót ad a kormány vagyoni károk megtérítésére

0

Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.

Kovács Zoltán elmondta: a döntésre azért volt szükség, hogy azok, akik jogerősen pert nyertek a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen, biztosan hozzájussanak a kártalanítás tőkeösszegéhez. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás „több mint tíz családot érint”.
Az államtitkár felidézte, hogy a közelmúltban csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen. Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.
Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmeket az érintettek a Devecseri Járási Hivatalban nyújthatják be a jogerős ítélet birtokában, a helyszínen kapott formanyomtatványon.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…