ISTEN VELED „CERUZA”! Búcsú Kovács Józseftől

1

Azt a döbbenetes tényt, hogy egyik napról a másikra itt hagyott bennünket, az első pillanatban képtelenség felfogni, megérteni. Az motoszkál most a fejemben, hogy ez nem lehet igaz, hiszen el sem köszönt… Úgy lesz majd, mint eddig: kedves mosollyal sétál a Fő út 22-es, és a Kossuth utca 17-es háztömbök környékén elmaradhatatlan aranyos kiskutyájával, s mi, régi barátok, szomszédok, lakótársak figyelünk rá, egy-két szót váltunk egymással, beszélgetünk. Talán ezért nem köszönt el tőlünk…

 „Elhull a virág, eliramlik az élet…” írta Petőfi Sándor Szeptember végén című versében. Nemrég még boldogan sétáltatta hatalmas botjával kiskutyáját, ugyancsak nemrég gépkocsijának csomagtartójában pakolászott. S e két esemény után nem sokkal kaptuk a szomorú hírt, hogy KOVÁCS JÓZSEF, az Ajkai Bányász egykori labdarúgója 68 éves korában váratlanul eltávozott közülünk, „átigazolt” az égi focicsapatba, ahol már sok egykori Bányász-játékos kergeti a labdát, s valószínű, szükségük volt egy szorgalmas, güriző focistára is.

KOVÁCS JÓZSEFET csak „Ceruza”-ként ismerték. Így egyszerűen. Ő volt az Ajkai Bányász „Ceruzája”. Soha nem sértődött meg becenevén, sőt büszkén vállalta, mert tudta, hogy ez a szeretet és a megbecsülés jele.

Sokféleképpen tapasztalhatjuk meg az idő múlását, de a legfájdalmasabb, legszomorúbb felismerése ennek az, amikor elveszítünk valakit, egy olyan embert, aki közel állt hozzánk, akit szerettünk, tiszteltünk, s akinek életigenlő létezése forgatókönyvében egyáltalán nem szerepelt a halál. Ilyenkor döbbenünk rá, milyen törékeny az ember élete, hogy minden múlandó, s a szeretet ereje is véges, mert képtelen a természet törvényeit felülírni.

„CERUZA” úgy távozott az élők sorából, hogy játékostársaitól, Laci öccsétől, barátaitól, szomszédaitól egy búcsúztató szót sem kaphatott, mert a közvetlen családja nem rendezett búcsúztatót, a hamvait pedig otthonában őrzik a halála előtt két nappal elpusztult kiskutyája mellett.

Nem nekrológ ez az írás, inkább szemrehányás mindazoknak – magamat sem kivéve -, akik évtizedek óta ismertük, becsültük, mégis engedtük, hogy egy váratlanul jött kegyetlen betegség szinte észrevétlenül, baráti megrendülés és istenhozzád nélkül ragadja el őt körünkből. Marad tehát a hiánya, hiszen az életből csak úgy fogta magát és kiszállt. Azt hiszem, az első komoly hiba, amit elkövetett. És helyrehozhatatlan!

Szomorú, hogy így történt. Meg az is szomorú, hogy az ilyen szerény, egyszerű, de népszerű ember igazi értékét csak akkor fedezzük fel, amikor már a hiányát érezzük…! Most majd ezt a hiányt is meg kell próbálnunk betölteni. Ma még nincs kedvünk hozzáfogni. Hiszen a megrázó hír még mindig hihetetlen, annyira valószínűtlen, hogy itt hagyott bennünket. Sok időnek kell eltelnie addig, míg igazán búcsút veszünk tőle. Most még maradjon velünk!

Aki ismerte, szerette és tisztelte a mindig udvarias, csendes sportembert, lakótársat, barátot. Csendesen távozott el közülünk, szerényen, ahogyan végigélte eléggé rövidre szabott életét. Két hete már kórházban volt, amikor este lefeküdt és reggel már nem kelt fel többé. Nem várta a halált, az meglepte, teljesen váratlanul az éjszaka nyitotta rá az ajtót, alattomosan, észrevétlenül lopakodott a szobájába, s durván, szabálytalanul leterítette. Egy igaz: kegyetlenül szakította szét nála a remény fonalát örökre a sors. S rá kellett jönnünk, hogy a halál még a sportemberekkel szemben sem ismeri a sportszerűséget. Melegszívű emberségét, odaadó segítőkészségét barátai, lakótársai, szomszédai, egykori sporttársai tanúsíthatják.

A halált el lehet, mert el kell viselni, de belenyugodni nem lehet. Különösképpen akkor nem, ha értelmetlen, váratlan, mint Kovács Józsi „Ceruzáé”, amely gyászt hozott az egész családra, barátaira, játékostársaira, lakótársaira. Távozása egy nagyon kemény „gyomros” nekünk! Ez nem volt benne a pakliban! Ő az az ember volt, akit mindenki szeretett és tisztelt. Az a típus volt, akiről nem feltételeztük volna, hogy meg tud halni! Biztos lehet benne, hogy nem is fog, a szívünkben örökké ott lesz!

Kevesen tudták róla, hogy régóta próbált együtt élni betegségeivel, amiket türelmesen, jól kezelt. Ezért váratlan távozása érthetetlen és felfoghatatlan. Akárcsak ő, mi is tiszta szívből reménykedtünk gyógyulásában, de ezt a küzdelmet mély fájdalmunkra elveszítette, és elveszítettük mi is. Nem hiszem, nem hihetjük, hogy lakótársunk, szomszédunk, barátunk, KOVÁCS JÓZSEF „CERUZA” nincs többé közöttünk. Ezért búcsúzni tőle, aki hosszú éveken át úgy volt mindennapjaink útitársa, ahogy a legközelebb hozzátartozóink, vagy a pénztárcánk a zsebünkben, az olyan, mint amikor az ember elveszít valami nagyon közelállót, valamit, amiért addig csak úgy, reflexszerűen odanyúlt, vagy valakit, akihez csak úgy futtában odaszólt az ember. Búcsúzni tőle azért is nehéz, mert éveken át voltak pontosan megegyezőek az örömeink és gondjaink. De talán ezért is nem számít komoly búcsúnak, mert az ilyen ember a lelkünkben soha nem hal meg!

Magunk előtt látjuk arcát, amelyről a betegség végleg letörölte a színt. De a mosolyt akkor sem. Mosolygós, kedves arcára mindig emlékezni fogunk, mert az őszinte, egyszerű emberek derűje ült vonásain. John Lennon, a huszadik század egyik legnagyobb hatású énekes-zeneszerzőjének szavai jutnak eszembe: „Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél…”  Azt hiszem, KOVÁCS JÓZSI nagyon hiányozni fog a Kossuth utca 17-ből. Most már nem marad más, mint emlékét megőrizni!

A „játékvezető” nagyon korán lefújta „CERUZA” mérkőzését, s szívtelen módon nem hosszabbított… Mivel – mint már említettem – a családja búcsúztatót nem rendezett tiszteletére (pedig megérdemelte volna!!!), hamvait otthonában őrzik, ezért mást nem tudunk csinálni, emlékül küldünk neki egy szál virágot. Egy csodaszép krizantémot, mert az olyan, mint a fehér és sárga focilabda!

Most már tényleg csak a legsablonosabb szavakkal tudunk búcsúzni tőle a barátai, az ajkai fociszurkolók, egykori játékostársai, Laci öccse, a Kossuth utca 17., és Fő út 22. lakói nevében:  Mindig emlékezni fogunk rád, és bennünk élsz tovább! Ég áldjon, Isten veled „CERUZA”! Soha nem felejtünk el. Pihenj csendesen!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

LÉGY A JÓAKARÓNK 2022! Az újesztendő köszöntése

Hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, csendesítsd el a hangos szót, nyisd fel a szemünket, ho…