ISEUM Rally, küzdelmes kiesés!

0

Farkas Kálmán JG2 Racing Team csapatvezető versenyértékelése az ISEUM Rallye 2018 után.

Nagyon kiterjedt előkészületeket tettünk a páros első murva versenye előtt. Tréningen vettünk részt a verseny előtti napon, Káldon. Tesztelhettük a különböző beállításokat. A pálya 99%-ára prímán illeszkedett a futómű. Csütörtöki nap remek eredménnyel zárult.

Pénteken a szokásos rajtceremónia, majd a főtéren kiállítottuk az Adamot. Minden jel szerint még a murván is érződött, hogy találtunk néhány lóerőt a motorban. A gyári érzékelők, jeladók, irányító funkciót ellátó szerkezetek kiterjedt cseréjével már csak 15-20LE-vel gyengébb az OPEL mint amit a gyári lapon ígértek. Ez is valami, hiszen jól jön néha az a 7-8LE.

Szombaton elkezdtük a versenyt. A megbeszéltek szerint az első tízbe voltunk az első gyors után. A második gyors a Rally Katlan ugratója sajnos kicsit gyorsra sikerült. Hatalmasat ugrattak a fiúk. Eléggé megviselte a gépet, hisz az alkatrészek jelentős mennyiségét otthagytuk a pályán. A gép viszont lejött és beért a szervizparkba. Így utólag látjuk, hogy isteni csoda. Mi azt hittük, hogy a többi alkatrésznek nincs baja. Jött egy 50 perces szerviz melyen hihetetlen gyorsan ráncba szedtük az Opel elejét. Szombat vége betettük időre a parkfermébe.

Másnap reggel kimentek a gyorsra, majd elkezdett melegedni a motor. Innentől visszafogottan hajtottak a legények. Az utolsó szervizben a melegedést orvosolni tudtuk, olyannyira, hogy majdnem hideg is lett a motor egy kissé a gyorson. Sajnos az utolsó előtti gyorson a féltengely megadta magát. Eltört. Kiálltunk nulla ponttal a versenyben Farkaserdő cél előtt 5km-rel.

Most már látjuk, és levonhatjuk a következtetést. A versenyen simán lehetett volna nyerni, hisz körbe verték egymást a versenytársak, valamint büntető pontok miatt is hátrányba kerültek egyesek. Egy tanúság van, azt az ugrató előtti 100m-t féktávra kell venni. Viszont VB-s képek nem születtek volna, ha ez nincs. Nézzük a jó oldalát.

Egy biztos, innentől kezdve igen okosan kell versenyezni, mert minden a fejben dől el. Még sok verseny van hátra, minden lehetséges ebben az évben. Legközelebb Székesfehérváron versenyzünk, ahol is nem titkolt cél, hogy az első háromba benne kell lenni. Ehhez a hatékony segítséget, és a további bizalmat köszönjük a reklámozó partnereinknek akik, SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…